Toroczkai szerint „senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt”
A Mi Hazánk Mozgalom keményen képviselné elveit akkor is, ha patthelyzet alakulna ki a két nagy politikai erő között a 2026-os országgyűlési választások után, hangsúlyozta a párt elnöke pénteken az M5 csatorna Kérdések órája című műsorában.
Toroczkai László az M5 vezető szerkesztője, Csuhaj Ildikó kérdésére elmondta, pártja a választások után nem öncélúan, hanem kizárólag ügyek, a magyar emberek érdekei mentén fog politizálni, hoz majd döntéseket, támogat intézkedéseket, elképzeléseket.
Szerinte könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az Országgyűlésbe a mai kormánypártok mellett csak a Tisza Párt és a Mi Hazánk képviselői fognak bejutnak, így pártjuk töltheti be a mérleg nyelvének szerepét.
Ebben az esetben pedig a választók döntése nyomán ragaszkodni fognak korábban ismertetett programpontjaikhoz, elveikhez, emelte ki.
A jövőben mindent meg kell tenni a korrupció eltörlése, a tömeges migráció megakadályozása, a globalizmustól való távol maradás érdekében, a bűnözőket pedig ki kell vonni a társadalomból
– húzta alá Toroczkai.
Szerinte a migrációt nem lehet álproblémaként kezelni, hiszen a déli határkerítés mentén élők pontosan tudják, milyen veszélyeket rejt a bevándorlás, de idegen népek jogszerű tömeges bevándorlásával sem ért egyet a Mi Hazánk Mozgalom, mert ezzel a magyarok társadalmi szerkezete, kultúrája változhatna negatív irányba.
Arra a felvetésre reagálva, hogy korábbi megfogalmazása szerint pokollá teszik majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját, azt mondta: arra gondolt, hogy egy esetleges patthelyzet esetén minden egyes döntés, szavazás előtt ragaszkodni fognak a Mi Hazánk programjához, elveihez, hiába is „izzasztják” más erők őket. Emellett nincsenek és nem is lesznek megvásárolható embereik az Országgyűlésben, hangsúlyozta.
Rögzítette, hogy a Mi Hazánk egy olyan párt, amely nem tűri a korrupciót,
de egyben olyan is, amellyel nem lehet tárgyalni olyan környezetben, ahol Bódis Krisztára akarják a gyermekvédelmet, a családpolitikát meg a társadalompolitikát bízni, mert ezzel az SZDSZ legrosszabb és legsötétebb oldalát akarják hatalomra segíteni.
Toroczkai László a sorkötelezettség esetleges visszaállítása kapcsán kijelentette: pártjuk egy mindössze két hónapos alapkiképzést javasolna az alkotmányos kötelezettségnek való megfelelés érdekében. Ezzel együtt szerinte borzalmasan aljas, hogy a kiképzésekről egyik pártelnök sem mer beszélni, ugyanis
senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt.
A magyarországi cigányság kapcsán elhangzott korábbi negatív megjegyzéseiről azt mondta, soha senkit nem sértett meg. A bűnözők, például az őt és más embereket halálosan megfenyegetők ellen ugyanakkor fellépésre van szükség. Pártja álláspontját ismertetve elmondta:
Magyarországot meg szeretnék őrizni magyarnak, aki pedig a cigányság köréből is így él, az (…) honfitárs, nemzettárs, így őket is képviselik
– jelentette ki.

Hozzászólások lezárva.