Több pénz is elfolyhatott a Kálvin-téri épületnél, mint eredetileg gondolták

A napokban fizette ki az önkormányzat egy korábbról megörökölt hitel végtörlesztését, melyet Vásárhely akkori vezetése a Kálvin-téri volt zeneiskola épületének felújításra vett fel. A város a felújítás után érték alatt adta el az épületet az államnak, de kiderült, többet is bukhatott az ügyleten, mint azt korábban gondolták.

Gyöngyösi Ferenc a csütörtöki Időbenben is beszélt arról a korábbi ügyletről, amikor 2016-ban még az előző városvezetés kölcsönből felújította, majd jóval érték alatt eladta az államnak a Kálvin téren álló volt zeneiskola épületét.

Az akkor 600 milliós hitelből felújított épületet 900 millióra becsülték, de csak nettó 500 millióért adta el az önkormányzat az államnak, majd a befolyt pénzből nem fizették vissza a hitelt, hanem másra költötték el. Az új vezetés a hitelterhet megörökölte, azt csak a napokban sikerült végtörleszteniük. „170 millió feletti az a kamatteher, amit csak mi fizettünk 2018 óta ennek a hitelnek hozadékaként, és még egy 35 millió forint kamatterhünk lett volna a futamidő végéig, ha ezt most nem fizetjük ki” – magyarázta Gyöngyösi Ferenc a műsorban.

Eddig az ügyről ennyit lehetett tudni, most viszont előkerült Almási István korábbi polgármester nyilatkozata, amelyben elmondta, KEHOP-os pályázati forrásokat és önerőt is fordított az önkormányzat a felújításra, vagyis a felújításra jóval többet, akár 1 milliárd forintot is költhettek, mielőtt 500 millió plusz áfáért eladták az államnak – a VTV archív anyagaiban egyébként szintén egymilliárdos felújításról beszélnek. Vagyis lényegesen többet bukhatott az önkormányzat az ügyleten, mint azt eredetileg gondolták. Az alpolgármester elmondta, szeretne még jobban utánakutatni, mi is történt, mielőtt nyilvánosságra hozna további részleteket.

Egyelőre kérdés, jó lesz-e a MÁK-számla az önkormányzatnak

Még márciusban döntött a kormány arról, hogy a kereskedelmi bankok helyett minden magyar önkormányzatnak a Magyar Államkincstár számláján kell tartani a vagyonuk jelentős részét. Október 1-től indul az új rendszer, és Vásárhely is most tudja csak „tesztelni”, hogy működik – emelte ki Gyöngyösi Ferenc arra utalva, hogy már most, hónap elején erről a központi számláról kell lehívniuk mintegy 700 alkalmazottjuk bérét.

Most fogjuk tesztelni azt, hogy az államkincstár milyen gyorsan tudja visszapótolni a saját számlánkra a saját pénzünket” – fogalmazott.

Hozzátette, a márciusban és szeptemberben érkező adóbevételek egy részét az eddigi gyakorlat szerint rövid időre lekötötték, amiből az elmúlt három évben összesen 225 millió forint pluszbevételt tudtak realizálni. Lekötésre ugyan az Államkincstárnál is van lehetőség 6 és fél százalékos kamatra, azonban ez hároméves futamidőre szól, azt pedig nem tudni, mi van akkor, hogyha rövidebb időre szeretnének pénzt lekötni. „Én kicsit szeptikus vagyok, hogy ez ugyanolyan jó, minthogyha a banknál lenne” – jegyezte meg az alpolgármester.

A VTV műsorát itt visszanézhetik:

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!