Testvérvárosi delegációk is jártak Vásárhelyen a Szent István-napok alatt
Hódmezővásárhely számos testvérvárosa közül három – Kelmė, Nagybánya és Torda – delegációja vendégeskedett nálunk a borfesztivál ideje alatt. A küldöttségek nemcsak városunkban töltötték idejüket, de Szegedre és Ópusztaszerre is ellátogattak.
A romániai Nagybánya alpolgármesterét és marketingigazgatóját, Torda testvérvárosi bizottságának elnökét, de a litván Kelmė két önkormányzati képviselőjét, a járás vezetőjét és a hivatal jegyzőjét is vendégül látta Vásárhely önkormányzata a fesztivál négy napján, augusztus 17-e és 20-a között. A küldöttségeket Berényi Károly alpolgármester mellett Angyal Zsolt jegyző és Detki Dávid önkormányzati képviselő, valamint Farkas Beáta nemzetközi referens kalauzolta végig itt-tartózkodásuk ideje alatt.
A delegációk mindjárt megérkezésük után megnézték Vásárhelyet felülről, a Városháza tornyából, másnap pedig Szegedet látogatták meg, ahol interaktív sétát tettek a belvárosban, majd a Füvészkertben is jártak. Természetesen lehetőségük volt megkóstolni a borverseny díjazott borait is a BFMK-ban egy hangulatos borvacsora mellett, ezeket Sonkoly Ágnes mutatta be nekik.
Egy Ópusztaszerre szervezett kirándulással is színesítették a küldöttségek programjait – a Feszty-körkép monumentalitása lenyűgözte kelmei vendégeinket, akik most látták az alkotást először. A látogatók még ugyanezen a napon megtekintették a Tornyai Múzeum butellakiállítását is, ugyanitt pedig pálinkakóstoló is várta őket.
A delegációk részt vettek a 20-i városi ünnepségen és kenyérszentelésen is, majd Márki-Zay Péter fogadta őket hivatalosan a Városházán. A Magyar Állami Népi Együttes esti fellépése előtt a díszterem előtt található teraszon rendeztek állófogadást a vendégek számára, ahol Gyöngyösi Ferenc alpolgármester mellett több önkormányzati képviselővel, így Kecskés Fannival, Horgos Nórával, Fodor Györgyivel és Jovány Gyulával is megismerkedhettek. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen jellegű rendezvényre használták az eddig kihasználatlanul hagyott teraszt, de biztosan nem az utolsó, annyira pozitívak voltak a visszajelzések a hely atmoszférájára vonatkozóan.
A Magyar Állami Népi Együttes fenomenális produkciója, valamint a tűzijáték méltó megkoronázása volt ennek a négy tartalmas, programokban bővelkedő napnak.

Hozzászólások lezárva.