Tanártüntetés: két elbocsátás körülményeit is jogellenesnek találta jogerős ítéletében a bíróság

Visszaélt a Belső-Pesti Tankerület azzal a jogával, hogy a dolgozóit lényeges kötelezettségszegés esetén azonnali hatállyal felmentheti, amikor elbocsátott két gimnáziumi tanárt a polgári engedetlenségi mozgalomban való részvételükért – ezt mondja ki a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete, tájékoztatta szerkesztőségünket a Társaság a Szabadságjogokét (TASZ). A bíróság egyértelművé tette, hogy a pedagógusok – a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból elbocsátott Kapin Lilla és az Eötvös József Gimnáziumból kirúgott Törökné Pető Erzsébet – azért csatlakozott 2022 őszén a polgári engedetlenséghez, hogy kiálljon az oktatás általános helyzetének javításáért, ennek során pedig igyekeztek felelősen eljárni, tanítványaiknak és iskolájuknak a lehető legkevesebb nehézséget okozva. A borítókép illusztráció.

A polgári engedetlenségi mozgalmat azért hívták életre, mert a köznevelésben bevezetett szigorú sztrájkszabályoknak megfelelő munkabeszüntetés gyakorlatilag láthatatlan volt. A 2022-ben egész évben zajló megmozdulások, sztrájkok és az ősszel kezdődő polgári engedetlenség célja a köznevelésben dolgozók bérének növelése, és a munkateher csökkentése volt.

Kapin Lilla és Törökné Pető Erzsébet a polgári engedetlenséghez való csatlakozásért először figyelmeztetést kapott a tankerülettől, majd kirúgták őket, mert a hivatal szerint „jelentős mértékben” megszegték közalkalmazotti kötelezettségüket, amikor nem tettek eleget munkavégzési feladataiknak. A pedagógusok azonban nem mulasztás, hanyagság vagy felelőtlenség miatt nem végeztek munkát, hanem a tiltakozásuk kifejezése, véleményük kinyilvánítása miatt, miután semmilyen más eszköz, tárgyalás vagy sztrájk nem hozott eredményt.

A tankerület azt sem tisztázta, hogy miért pont a fenti két személyt bocsátották el, miközben más tanárok is részt vettek a polgári engedetlenségben. A bíróság ezt a szempontot helyezte a középpontba. A perben a tankerület nem tudta igazolni, hogy a két elbocsátott pedagógusnak lett volna a legtöbb mulasztott órája. Voltak, akik náluk többet mulasztottak, ám ha az ő esetükben nem állapított meg a tankerület „jelentős mértékű” kötelezettségszegést, akkor nem hivatkozhat erre Kapin Lilla és Törökné Pető Erzsébet elbocsátásának okaként sem.

„Fontos számunkra, hogy bírósági ítélet is megerősíti, hogy a tankerület igazságtalanul, önkényesen és törvényellenesen bocsátotta el a jogaiért kiálló pedagógusokat” – mondta Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának szakértője. A másodfokú ítélet ellen már nincs helye fellebbezésnek, a tankerület legfeljebb rendkívüli jogorvoslattal élhet a Kúrián.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!