Szombat délután nyílt meg a Templomaink 2.0 kiállítás

Szakrális hellyé változott a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ első emelete, hiszen szombaton délután Berényi Károly alpolgármester és Dömötör Mihály fotóművész itt nyitotta meg a Lucien Hervé Kamera Klub október végéig látogatható Templomaink 2.0 című kiállítását.

A Lucien Hervé Kamera Klub tagjai – Bucsai Ferenc, Dömötör Mihály, Görbe Anita, Horváth Péter, Kis Ilona, Kovács Zoltán, dr. Kőhegyi Ferenc, Markos Anna, Pap Róbert és Szalai Tünde – a vásárhelyi templomokról készült fotóikat egy részét már bemutatták a közönségnek az augusztus 20-ai városi rendezvénysorozat alkalmával. Akkor szabadtéri tárlat nyílt, amelyen a 62 elkészült fotó közül 48 fért fel a paravánokra. A most megnyílt kiállításon azonban már mindegyik kép látható.

– Már régóta ismerem a Lucien Hervé Kamera Klub munkásságát, hiszen az elmúlt hét évben többször is láttam kiállításaikat. A mostani nagyon különleges, ugyanakkor fontos helytörténeti jelentőségű tárlat is, amely szakrális teret hozott létre a BFMK első emeletén. Ha valaki felmegy a városháza tornyába, nemcsak azt láthatja, mennyire zöld a város, hanem azt is, milyen sok templomtorony emelkedik benne: összesen tizenkettő, a tizenharmadik pedig romként Csomorkányon található. Legyünk büszkék arra, hogy városunk ennyire ökumenikus, és minden felekezetnek megvan a maga temploma, a maga szakrális helye – mondta köszöntőjében Berényi Károly alpolgármester.

Dömötör Mihály fotóművész – aki külön köszöntötte a Szegedi Napfény Fotókör megjelent tagjait – hangsúlyozta: immár hagyomány, hogy az Őszi Tárlat nyitása előtti szombaton a Lucien Hervé Kamera Klub is bemutatkozik új kiállításával. Az idei, Templomaink 2.0 című tárlat a 2025-ös szent évhez kapcsolódik, és a vásárhelyi templomokat mutatja be.

– Az idei szent év mottója a „Remény zarándokai”. Mindannyian reménykedünk valamiben, és a legtöbbször be is következik: eddig legalábbis mindig felkelt a Nap másnap. Szombat délután legalább egymillió ember reménykedik valamiben – de annak, hogy valaki eltalálja az ötös lottó nyerőszámait, mindössze 1 a 44 millióhoz az esélye. Egy valaki örülhet, a többiek csalódnak – de a következő héten újra lehet reménykedni.
– Nagycsoportos koromban abban reménykedtem, hogy a kiscsoportos Erzsike majd viszontszeret, és húsz év múlva a feleségem lesz. Jobban jártunk, hogy nem így történt. Hatodikosként abban, hogy elmarad a matekdolgozat – de megtartották. Később abban, hogy nem visznek el katonának – de elvittek. Mindannyian reménykedünk valamiben életünk során: hogy boldogok leszünk, ha nem is folyamatosan, de időről időre; vagy abban, hogy amikor majd húsz–harminc–negyven év múlva véget ér az életünk, nem pont következik, hanem kettőspont. A hit éppen erről szól: hogy amikor testileg eltávozunk ebből a világból, a lélek tovább élhet. Hamvas Béla azt írja: a test bizonyosan elpusztul, de a lélek talán tovább él valahol. Az összes vallás erre épül – nincs olyan nép, amelynek ne lenne valamilyen túlvilági elképzelése arról, hogy valami mégis folytatódik belőlünk. A templomok ennek a hitnek tárgyiasult formái: mi pedig a nyáron lefényképeztük őket, és most itt láthatók a paravánokon és a falakon – világított rá megnyitójában Dömötör Mihály a remény és a hit összefüggéseire.

A Templomaink 2.0 című fotókiállítás október végéig látható a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ emeletén.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!