Szívmelengető történet a jóságról a vásárhelyi piacon
Ásós Géza, a piacon nemrégiben kifőzdét nyitó cigány vendéglős jó szívéről számolt be egy Facebook-bejegyzésben a vasárnapi vásárhelyi piacon járt letenyei Kardos Sándor.
„Szeretnék megosztani veletek egy nagyon szívmelengető történetet, ami ma (azaz vasárnap) történt a vásárhelyi piacon” – kezdte beszámolóját a Hódmezővásárhely csevegő Facebook-oldalon Kardos Sándor. A Zala vármegyei Letenyén élő férfi azt írta, hogy a párjával bevásároltak: kaprot, paprikát, uborkát, dinnyét és más dolgokat is vettek. Teljesen elköltötték a náluk lévő készpénzt, amikor meglátták Ásós Géza nemrég nyitott, autentikus cigány ételeket kínáló kifőzdéjét.
„Venni szerettünk volna egy kis birkapaprikást ebédre. Beálltam a sorba, és mikor rendeltem, mondtam, hogy kártyával szeretnék fizetni, mert elköltöttük a készpénzt. Géza mondta, sajnos csak készpénzzel lehet fizetni, mert nemrég nyitottak, és még nincs terminál. Megköszöntem, és mondtam, hogy az már nincs nálam. Fordultam volna kifelé, amikor Géza azt mondta: – Majd behozod a jövő héten!
– Sajnos nem tudom – válaszoltam –, mert mi nem Vásárhelyen lakunk, csak látogatóban voltunk, és most indulunk vissza.
Erre kimért egy adag birkapörköltet: – Fogyasszátok jó étvággyal, nem kell érte fizetni! – mondta. Olyan zavarba jöttem ettől az önzetlen emberi jószívűségtől. Sajnos ebben az egymás iránti közönyös, rohanó világban felkapja az ember a fejét, amikor egy ilyen nemes, önzetlen, jószívű emberi cselekedetet tapasztal.” – köszönte meg a gesztust Ásós Gézának, akinek emberségből jelest is adott.
Kardos Sándor hozzátette, hogy a pörkölt pedig isteni finom volt!

Hozzászólások lezárva.