Szilveszteri ötletből lett az ország legnagyobb állattenyésztési kiállítása

Május 12-14. között idén már 32. alkalommal rendezik meg a hódmezővásárhelyi állattenyésztési kiállítást, amely mára az ország legnagyobb ilyen jellegű szakmai eseményévé nőtte ki magát. A szervezésről, a kiállítás történetéről és az állattenyésztés jövőjéről és személyes motivációjáról beszélgettünk Fekete Balázzsal, a Hód-Mezőgazda Zrt. állattenyésztési és kiállítási igazgatójával, aki március 15-én Pro Urbe-díjat vehet át Hódmezővásárhelytől.

– Hogy állnak a szervezéssel? Közeledik a kiállítás.

Fekete Balázs:
– Úgy gondolom, időarányosan jól. A korábbi évek tapasztalata alapján mondhatom, hogy minden a megszokott rendben halad.

– Hány kiállítóra számítanak idén?

– Az ipari kiállítók száma általában 200–250 között szokott lenni, és nagyjából ugyanennyi állattenyésztő hozza az állatait. Emellett lesznek vendéglátósok és árusok is, utóbbiak többnyire népművészek, népi iparművészek, akik a saját termékeiket kínálják.

– Lesz valamilyen különlegesség vagy újdonság?

– Nem feltétlenül az újdonság a cél. Inkább arra vagyok büszke, hogy ma is tartjuk azokat az elveket, amelyeket 1993–94-ben lefektettünk. Az első mindig is a szakmaiság volt. Nem mentünk el bulvár irányba, és ma sem engedünk olyan kiállítókat, akik nem illenek a rendezvény profiljába.

A gyerekprogramok is ehhez kapcsolódnak. Megnézhetik például, hogyan fejik a tehenet, hogyan nyírják a juhot kézi ollóval vagy géppel. Lesznek körmözési és patkolási bemutatók is. A gyerekek közelről láthatják a mezőgazdasági gépeket, felülhetnek egy nagy kombájnba is. Ilyenkor pár napig minden a mezőgazdaság és az állattenyésztés körül forog.

– Kicsit a személyes pályájára térve: mikor döntötte el, hogy az állattenyésztés lesz az ön útja?

– Ez nem egy pillanat volt. Békés megyében, Kunágotán nőttem fel, a szüleim mellett sokféle jószág volt: sertés, szarvasmarha, és ló is. Belenőttem az állatszeretetbe, segítettem a szüleimnek, édesapám a helyi sertéstelepen dolgozott. Bár az orosházi gimnáziumból elméletileg bárhová mehettem volna, egyértelmű volt az út: a Debreceni Agráregyetemen tanultam tovább, már harmadéves koromban TDK dolgozatot írtam a sertéstenyésztésről, majd az állatgenetikai szakmérnöki képzést is elvégeztem Gödöllőn.

– Hódmezővásárhelyre hogyan került?

– 1981-ben házasodtunk össze a feleségemmel, dr. Spiák Mariannával, aki akkor a szegedi orvosin tanult, még két éve volt hátra. Úgy döntöttünk, hogy olyan helyre költözünk, ahol van mezőgazdaság, és Szegedhez is közel van. Körbejártam a településeket, TSZ-eket, vállalati gazdaságokat, és így kerültünk ide.

– Hogyan kapcsolódik a család a munkához?

– Nagyon fontos a háttér. A feleségem azóta is a helyi egészségügyben dolgozik, jelenleg háziorvosként. Pár hónapja az ő munkáját is elismerte a város, a Hódmezővásárhely Egészségügyéért-díjjal. Közben két lányt neveltünk fel, kettőjüknek összesen hat diplomája van. A támogatás, amit a családomtól kaptam, mindig is sokat segített nekem.

– Amikor megszületett a kiállítás ötlete, gondolta volna, hogy ekkora rendezvénnyé növi ki magát?

– Egyáltalán nem. 1993 szilveszterén, két barátommal nálunk szilvesztereztünk, és akkor találtuk ki az egészet. Akkor még állami tulajdonú gazdaság volt, és a kiállítást nem felülről kaptuk feladatként. Saját kezdeményezés volt, plusz munkát vállaltunk vele, de örömmel.

1994 szeptemberében már meg is rendeztük az első kiállítást. Akkor még csak három megyéből jöttek tenyésztők, és a látogatók száma is jóval kisebb volt. Aztán évről évre bővült a rendezvény: előbb több megyéből, később az egész országból érkeztek kiállítók. Ma már külföldről is jönnek.

– Ma már az ország legnagyobb ilyen jellegű rendezvényének számít.

– Az elmúlt 10–15 évben valóban az ország legnagyobb állattenyésztési kiállítása lett, sőt mezőgazdasági kiállításként is a legnagyobb. Három nap alatt körülbelül 60 ezer látogatót regisztrálunk.

Ez a város életében is fontos esemény. Ilyenkor megtelnek a vendéglátóhelyek, és nemcsak Vásárhelyen, hanem a környező településeken is sok szálláshely foglalt.

– Rengeteg szakmai eredményt tudhat magáénak. Van olyan, amire különösen büszke?

– Olyan, hogy egyetlen dolgot kiemelnék, nincs. Talán az első nagy elismerés az Újhelyi Imre Díj volt, amelyet a minisztérium adományoz minden évben három-négy embernek országos szinten.

Később többször lettem az év sertéstenyésztője, és a Furioso Egyesületnél is három alkalommal én voltam az év tenyésztője.

Néhány évvel ezelőtt kaptam meg a Magyar Állattenyésztésért díjat is. Ez egy összefoglaló jellegű elismerés: évente egy ilyen díjat ad a Magyar Állattenyésztők Szövetsége. Ennek a szervezetnek nyolc évig én is elnöke voltam, 2008 és 2016 között, de ezt a díjat már később kaptam meg, amikor nem voltam elnök. Talán ez a kitüntetés hasonlítható jelentőségében a mostani Pro Urbe-díjhoz.

– Amelyet ugye idén március 15-én mások mellett Ön is átvehet Hódmezővásárhelyen. Mit jelent Önnek a mostani Pro Urbe-elismerés?

– A szakmában volt és van is elismertségünk. A városban viszont talán kevésbé látják az emberek azokat a szakmai eredményeket, amelyek egy-egy állattenyésztési rendezvény mögött vannak – például az állomány genetikai értékét vagy a termelési eredményeket.

Ezért külön öröm számomra, hogy most a város is elismeri a munkánkat. Hiszen nemcsak a szakmának dolgoztunk, hanem Hódmezővásárhelynek is: a kiállítással, a gazdaság működtetésével és azzal a több évtizedes munkával, amelyet itt végeztünk.

– Csapatmunka is kell a sikerhez?

– Nagyon. Egy ekkora kiállítást nem lehet egy-két embernek létrehozni. Az ötlet tőlünk indult, de a szervezés egész évben zajlik a közvetlen kollégáimmal, és a rendezvény három napján gyakorlatilag a cég minden dolgozója kiveszi a részét a munkából. Külső segítséget csak nagyon kevés helyen kérünk. Ez mindig igazi csapatmunka volt, és ez az, ami igazán sikeressé teszi a rendezvényt.

– Mit üzenne azoknak a fiataloknak, akik a mezőgazdaság felé kacsingatnak?

– Nagyon nehéz szakma, de nagyon szép. Az állatokat minden nap meg kell etetni, meg kell fejni, gondozni kell – karácsonykor, szenteste és szilveszter napján is. Ez 365 napos munka.

Ugyanakkor ma már egészen más, mint régen. Precíziós technológiák vannak, műhold vezérli a gépeket, automatizált rendszerek működnek a telepeken. Olyan fiatal szakemberekre van szükség, akik értenek ezekhez a modern technológiákhoz.

– Van kedvenc állata?

– Nincs. Ez olyan, mint a gyerekeknél: nem mondjuk, hogy melyiket szeretjük jobban. A lovat is, a szarvasmarhát is, a sertést is és a juhot is szeretem.