Száznál is többen indultak a vásárhelyi bejglifutáson – videó

Hosszú évek óta bejglifutással zárja az évet a vásárhelyi Hód-Mentor SE. Ma sem tették ezt másként. Száznál is többen futottak, ették a süteményeket, majd fürödtek a vásárhelyi strandon és koccintottak az újévre.

Nem csak Vásárhelyről, de Makóról Szegedről és Szentesről is érkeztek résztvevők a Hód-Mentor SE hagyományos év végi bejglifutására. Ma kora délután az indulók két táv közül is választhattak, majd az elégetett kalóriákat a közösbe beadott bejglik és más édességek elfogyasztásával pótolhatták. És megmártózhattak a strand külső vagy belső medencéiben – ki melyiket választotta.

– Már sok bejglifutáson vettem részt, hiszen korábban is rendszeresen itt voltam. Ma sincs ez másként – mondta Tankó Lili. Hozzátette, hogy fürödni is fog a végén, hiszen keresztedzésnek is jó az úszás a futás mellé.

Ezt mások is így gondolták, nemre és korosztályra való különbség nélkül, hiszen alig akadt olyan induló, aki úszni ne akart volna a a futás után, akármelyik távot tette meg. A legkisebb indulók azonban nem gyalogosan, hanem kisbiciklivel mentek végig a rövidebb távolságon. Persze némi bemelegítés után.

– A rendezvényre elsősorban a környék futóközösségei érkeznek: nemcsak Vásárhelyről, hanem Szegedről, Szentesről, Makóról és más településekről is. Természetesen maga a futás is fontos, a résztvevők két táv közül választhatnak, 3, illetve 7 és fél kilométeres útvonalon. Ugyanakkor nem a versenytempó a lényeg, hanem a közös élmény: a futás beszélgetős hangulatban zajlik, amely az esemény után is folytatódik a bejglis asztaloknál. Itt mindenki elhozza az otthon maradt karácsonyi süteményeket, amelyeket közösen kóstolnak meg, és jókedvűen meg is vitatják, kinek sikerült a legjobban – árulta el Vörös Endre, a Hód-Mentor SE tagja, aki elindította a futókat az Ady Endre utcai kerékpárúton.

Az eseménynek levezető részeként a futók megették a közösbe felajánlott bejgliket és más édességeket, majd a strand meleg vizes medencéjében lazítottak, ahol – egy pezsgős koccintással – együtt búcsúztatják az óévet.

  • bejglifutás (1)
  • bejglifutás (2)
  • bejglifutás (3)
  • bejglifutás (4)
  • bejglifutás (5)

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!