Százak szórakoztak a Kossuth téri szabadtéri moziban
Közkívánatra szombaton ismét a Kossuth téren működött a TérMozi. Egy rajzfilmet és egy kalandfilmet is vetítettek. Jövő héten a közelben, a BFMK előtt már a 13. Vásárhelyi Ízők Fesztiválja és Gazdanap programjai zajlanak majd.
A vásárhelyiek alaposan felkészültek a szombat esti szabadtéri vetítésekre: mindenféle elemózsiával és innivalóval szerelkeztek fel. Volt, aki otthonról hozott, mások pedig a Kossuth kifli választékából csemegéztek a film előtt, közben és után is.
Ezúttal délután 5 órától az inkább gyerekeknek szóló Vaiana 2. című zenés animációs film jelenetei futottak a LED-falon.
– Másodjára néztünk filmet. A Somogyi-dombnál rendezett mozipikniken már voltunk, az is nagyon tetszett. Most először jöttünk ki a Kossuth térre, de ez is nagyszerű élmény volt. Ismertük már a mesét, de így, moziélményként még jobb volt – árulta el Vivien, aki kislányával, Lénával együtt nézte a filmet. Hozzátette: készültek is, hiszen vittek magukkal rágcsálnivalót, sőt közben még fagyizni is elmentek.
– Nagyon jó volt a film. A barátnőmmel és anyukámmal jöttünk ki. Anyának jutott eszébe, én pedig rábeszéltem a barátnőmet – mondta Tábori Tamara Beatrix. A hetedik osztályos diák hozzátette: a Somogyi-dombnál tartott vetítéseken is többször részt vettek, amikor csak tehették, minden alkalommal elmentek.
– Egy kisfiunk van, Nimród, akinek ez a mese a nagy kedvence. Láttuk már a Vaiana 1-et és a 2-t is a moziban, most pedig az ő kedvéért jöttünk el családostul. Elkísértek minket ovis társak, barátok, azok szülei is. A filmnézéshez csipszet, szárított fügét és persze vizet is hoztunk magunkkal – mesélte Szerencsi-Szobácsi Anita.
– Nagyon régen voltunk moziban, már nem is emlékszem, mit néztünk utoljára. Láttuk, hogy lesz ez a vetítés, az unokák a rajzfilmet nézték meg, mi pedig a kalandfilmre voltunk kíváncsiak. A Somogyi-dombnál is voltunk egyszer, a Futni mentem című filmet láttuk. Jó ez a program, mert kint vagyunk a szabadban, és a hangulat is remek – mondta Fekete Gáborné, aki férjével együtt várta a második filmet.
Hasonlóan vélekedett Gulyásné Erika is, aki elárulta: több éve volt utoljára moziban, de már nem emlékszik pontosan, mikor. – Minden alkalommal elmentünk viszont a Somogyi-dombhoz a vetítésekre. Összejövünk a barátnőmmel, és ez mindig nagyszerű program. Feleleveníti a régi, lánykori emlékeinket, amikor még a Zrínyi utcában működő Kertmoziba jártunk. Most, mielőtt leültünk a filmre várva, ettünk egy kis túrós lepényt is a városháza melletti kávézóban.
Este 7 órától már az igaz történet alapján készült Artúr, a király című kalandfilm volt látható. Ez nem a legendák ködébe vesző Artúrról szólt, hanem egy extrém sportoló és egy kóbor kutya barátságáról. Aki erre a vetítésre érkezett, az már meleg ruhát is hozott magával.

– Ahogy azt a vásárhelyiek már megszokhatták az elmúlt években, május és szeptember között minden hétvégén igyekszünk ingyenes szabadtéri kulturális programot kínálni – legyen szó színházról, zenéről vagy mozizásról. Idén nagyobb hangsúlyt fektettünk a filmvetítésekre, hiszen megkérdeztük a vásárhelyieket, mit szeretnének látni, és a legtöbb szavazat a mozira érkezett – mondta Gál Boglárka. A Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatója hozzátette: – Idén a vetítések eddig mindig a Somogyi-dombon voltak, de kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy jó lenne más helyszíneken is megszervezni ezeket. Így esett most a választás a Kossuth térre. Jövő hétvégén pedig szeretettel várunk mindenkit ismét, a közelbe, a BFMK elé, a 13. Vásárhelyi Ízők Fesztiváljára és Gazdanapra. Több mint harminc kitelepülő kínál majd értékes portékákat, emellett izgalmas színpadi programokkal és főzőversennyel is készülünk – hívta fel rendezvényre a figyelmet.

Hozzászólások lezárva.