Sikeres brüsszeli út – Európa velünk van
Sikeres volt a brüsszeli út, tárt karokkal fogadták az uniós vezetők Márki-Zay Pétert. A polgármester Európa erejével és Vásárhely bátorságával akarja visszavenni az Orbán-kormánytól a várostól elvett nemzeti és uniós pénzeket. Brüsszelben ezért több mint tíz találkozón mintegy húsz uniós vezetővel és szakértővel egyeztetett. Találkozott a helyi magyarság és média képviselőivel is.
Stop Orbán! Stop Lázár! Addig egy fillért se adjon az Európai Unió az Orbán-kormánynak, amíg Orbán Viktor nem adja meg Hódmezővásárhelynek, ami nekünk jár – hangsúlyozta Márki-Zay Péter.
A Versenyképes Járások Programban Szabó Emese, Gémes László és Ambrus István fideszes pribékek segítségével elvették Hódmezővásárhely teljes 500 millió forintos keretét. Ez annyira felháborító, hogy Brüsszelben nem is kell ennél többet mondani annak bizonyítására, hogy Magyarországon nincs jogállam, nincs demokrácia, hanem egy korrupt diktatúra van, ahol pártállamot építenek és politikai alapon osztják szét mindannyiunk adófizetői pénzét – mondta a polgármester.
Az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal központjában is jártunk, ahol jól ismerik Vásárhely nevét az Elios-ügy, a Lázár-Tiborcz féle hatalmas közpénzlopás miatt – tette hozzá.
A brüsszeli tárgyalásokon nemcsak a szimpátiájukat fejezték ki az európai vezetők, de érezhetően keresik a lehetőségét annak, hogyan tudnak segíteni nekünk – mondta Márki-Zay Péter.
Európa velünk van. Európa erejével és Hódmezővásárhely bátorságával meg kell állítanunk a pártállam építését. Nem lehet Magyarországon és Hódmezővásárhelyen olyan tisztességes ember, aki tiszta lelkiismerettel egy olyan korrupt, pedofiltámogató, tolvaj pártra szavaz, amely politikai alapon osztja el mindannyiunk adófizetői pénzét – összegezte a polgármester.
Európa Erejével
A háromnapos látogatáson a legnagyobb uniós pártcsaládok képviselőivel, európai parlamenti bizottsági vezetőkkel, európai bizottsági döntéshozókkal és páneurópai önkormányzati szövetség elnökével is tárgyalt Hódmezővásárhely polgármestere.
Márki-Zay Péter találkozott többek között Dolors Montserrattal, az Európai Néppárt főtitkárával; Sandro Gozzival, az Európai Demokrata Párt főtitkárával; Philip Drauzzal, a Renew Europe főtitkárával; Bas Eickhouttal, a Zöldek társelnökével; Daniel Freunddal, az Európai Parlament korrupcióellenes bizottságának vezetőjével; Joachim Herrmann-nal, az Európai Bizottság igazságügyi és jogállamisági biztos igazgató-helyettesével; Hugo Sobrallal, az Európai Bizottság regionális fejlesztési biztos igazgató-helyettesével, valamint Fabrizzio Rossival, az Európai Önkormányzatok és Régiók Bizottságának főtitkárával.
A polgármester szintén megbeszélést folytatott az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF vezetőivel és szakértőivel.
Márki-Zay Péter találkozott a brüsszeli magyar közösség és média képviselőivel is.
Stop Lázár!
Stop Lázár! – már tavasszal ezt követelték a vásárhelyiek azon a tüntetésen, amelyet a várost sújtó kormányzati elvonások miatt tartottak. Ezt követően több ezer állampolgár aláírásával nyílt levelet is küldtek az Európai Parlament 720 megválasztott képviselőjének.
Márki-Zay Péter júniusban Tineke Strikkel, az Európai Parlament Magyarországért felelős jelentéstevőjével is tárgyalt arról, hogy az Unió egy fillért se adjon az Orbán-kormánynak, amíg Hódmezővásárhely nem kapja meg a városnak járó pénzeket.
Augusztusban pedig alkotmányjogi panasszal élt Hódmezővásárhely: a polgármester levelében kérte Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztert a jogsértő döntései módosítására, hogy Hódmezővásárhely is megkaphassa a neki jogosan járó támogatást.









Hozzászólások lezárva.