Rolleres kölök szólogatott be a vásárhelyi asszonynak – az apuka elnézést kért helyettük

Egy maszkos rolleres és három kerékpáros gyereket videózott le egy vásárhelyi asszony a viselkedésük miatt, s tett fel a közösségi hálóra, miután a rolleres trágár szavakkal illette többször is és bemutatott neki. A fiatalok rendszeres szórakozása, hogy akinek csak tudnak, durván beszólnak. A csoportot alkotó két gyerek apja nyilvánosan is elnézést kért mindenkitől.

Ma ez a négy fiatalkorú azzal töltötte az idejét, hogy minden járókelőnek, utcán tartózkodónak durván beszólt. Ma már megkergették őket, ennek ellenére visszajöttek. A vezér köztük az álarcot viselő, a legtrágárabb szavakat ő mondja. Ez már többször megtörtént a Hódtóban. Remélem a szülők felismerik a gyerekeiket. Ahogy észrevették, hogy videózok, nekem is beszóltak, de amit az idősebbek kapnak tőlük, az vérlázító” – posztolta ki tegnap egy videóval együtt a Hódmezővásárhely – csevegő 16 ezer 200 tagot számláló Facebook oldalra az oldal egyik tagja.

A posztban lévő videón (messziről) látható a rolleres és három kerékpáros tizenéves gyerek. Azok, akik egyébként napok óta randalíroznak az Andrássy úton és a sétálóutcán is. Meg lehet ismerni őket, mert az élen haladó rolleres maszkot visel, hasonlót a búvárokéhoz. És arról is, hogy tényleg be-beszólnak mindenkinek, idősnek és fiatalnak, hogy aztán röhögve elszáguldjanak.

A videón a maszkos, rolleres kölök megáll, s azt kiabálja az őket – a lakásablakából felvevő posztoló asszonynak: „Ne videózz, f*szszopó!” Majd a trágár szót még kétszer megismétli.

A csúnyán beszélő, tiszteletlen gyerek (a videóból nem állapítható meg, hogy a viselkedést holt tanulta), helyett az apja ugyanitt, egy külön posztban kért elnézést. Az írta: „Az elmúlt napokba nyomdafestéket nem tűrően beszéltek tizenéves gyerekek a városba közterületen, parkban, lakótömbök között és még sorolhatnám. Ebből a gyerekbandából kettő fiú az enyém, az én gyerekeim, de a többiért is vállalom a felelősséget mert barátok és igen is, a látszat ellenére mind kivétel nélkül jó nevelt és értelmes családból származnak. Ahogy a mellékelt ábra mutatja túllőttek a jó ízlés és a csibészség határán! Elsősorban elnézést és bocsánatot kérek a gyerekek és a magam nevében!!! Veszem a fáradságot és ha bárki rám ír, vagy felhív, nagyon szívesen elmegyek személyesen is, akár a gyerekekkel együtt és bocsánatot kérünk, nemcsak internet(es) fotelharcos módjára írogatok. Nem mentegetőzni akarok, hanem vállalni szeretném a felelősséget. Így nem lehet viselkedni, ez egyértelmű! Hangsúlyozom, bárkivel beszélek erről az ügyről és sajnáljuk a történteket, illetve a gyerekek is nagyon sajnálják, hogy hibáztak – szögezte le a Tomcat elhíresült vásárhelyi videójában is látható apuka, B. Zoltán, aki a posztban a telefonszámát is megadta.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!