Rendőrt hívtak az aHang aktivistáira a Mandiner szegedi eseményénél
Szerda délután Szegeden tartott eseményt a Mandiner, amelynek az MCC adott otthont. A helyszínen az aHang helyi szervezete, a szegedi aPont szervezett akciót, akik egy projektorral vetítették az esemény kezdése előtt az MCC épületének falára, hogy “A Fidesz ellopta a jövőnket”.
A politikai véleménynyilvánítás nem mindenkinek tetszett. Egy, az eseményre érkező férfi hosszasan szidalmazta az aktivistákat, majd megpróbálta kilökni az aHang Csongrád megyei koordinátornak a kezéből a projektort. Végül a férfi úgy döntött, hogy úgy vethet véget az akciónak, ha kihívja a rendőröket.
Hat rendőr ki is érkezett, akik végül arra jutottak, hogy az aHang aktivistái semmilyen jogsértést nem követtek el, így az igazoltatáson kívül semmilyen intézkedés nem történt – tájékoztatta a Hódpress-t az aHang.
A civil szervezet szerint az aktivistáik semmilyen erőszakos cselekedet nem csináltak, csak a politikai véleménynyilvánítás eszközével éltek. Velük szemben azonban több odaérkező is agresszíven lépett fel.

Hozzászólások lezárva.