Puzsérék Rendszerbontó Nagykoncertet szerveznek április 10-re, Azahriah is fellép

Puzsér Róbert, a Polgári Ellenállás egyik alapítója azt mondta, hogy amilyen a kultúra, olyan a politika, de amilyen Magyarországon most a politika, annak nem a kultúra, hanem a kultúrharc az alapja. Ebből aztán identitáspolitika következik, amiből meg a hideg polgárháború, aminek a nyertese itthon teljesen egyértelműen a Fidesz.

A választást megelőző pénteken sorra hangerőt adunk az elaljasult hatalommal szemben kritikus daloknak, hogy megmutassák és a választók tömegében tudatosítsák: véget ért a következménytelenség kora

– jelentette be a Polgári Ellenállás mozgalom a Szélsőközép YouTube-csatornán. Puzsér Róbert mozgalma a Rendszerbontó Nagykoncertet harangozta be, amelyet április 10-én tartanak a Hősök terén.

Azt mondta, hogy a nagykoncert célja az, hogy az indulatokat az annak megfelelő dalokkal összecsatornázzák, és ezzel hajtsák meg a politikát. A végső cél pedig az, hogy a választási hajlandóságot növeljék.

Azt akarjuk üzenni felfelé és lefelé egyaránt, hogy a következetlenség ideje véget ért, hogy a magyar történelem fordulóponthoz érkezett

– tette hozzá.

A koncerten rendszerkritikus szerzemények hangzanak majd el olyan előadóktól, akik fontosnak érzik, hogy politikai változást érjenek el a kreativitásukkal. Puzsérnak több mint 30 fellépő mondott igent a felkérésre, az elképzelés pedig az, hogy minden fellépő egy dalt adjon elő, és az rendszerkritikus legyen, kifejezetten az elmúlt 16 év illiberializmusára állítson merőlegest.

Ez egy ellendemonstráció, ugyanakkor egy kulturális esemény és egy koncert. Ennek a kettőnek az élményét akarjuk egymásba vezetni

– fogalmazott.

A fellépők között lesz Kardos-Horváth János, a HétköznaPICSAlódások, a KILAKIKITT (Aza és Tirpa), Co Lee, Dé:Nash, Molnár Tamás, az Ivan and the Parazol és Azahriah is. A további fellépőket a következő napokban fogják bejelenteni.

Fotó: Polgári Ellenállás / Facebook

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!