Orbán Viktor: Lesz belőlem még ellenzéki politikus

A miniszterelnök az Ultrahang nevű csatornán folytatta a Youtube-offenzíváját, ahol többek között azt is megkérdezték tőle, hogy ha egyszer kikerülne a hatalomból, lenne-e újra ellenzéki politikus vagy akkor már inkább nem csinálná.

Az nem kérdés, hogy lesz még belőlem ellenzéki politikus, mert most, hogy az emberi élet hossza egyre inkább kitolódik – most 62 éves vagyok, édesapám 85 –, jó esélyem van arra, hogy még ezt is túllépjem, az húszegynéhány év

– jelentette ki Orbán Viktor, aki hozzátette:

És miután eldöntöttem, hogy nem megyek sem az üzleti, sem a tudományos életbe, hanem a politikában és a közéletben maradok, mert ez az én szakmám, parlamenti képviselőként a következő időszakban mindaddig tevékenykedni szeretnék, amíg az emberek megválasztanak, és a pártom hajlandó jelölni.

Arra számít, hogy akkor kell hátrébb lépnie, amikor kiderül, hogy az emberek nem támogatják eléggé vagy elveszti a munkája iránti lelkesedését, esetleg olyan kihívások jönnek, amikre már ő tud megfelelő válaszokat megadni. „De attól még képviselő az ember, meg fogják hallgatni, mégiscsak van tapasztalatom, tehát én úgy képzelem az életemet, hogy életem végéig ebben a polgári politikai világban maradok.”

A 2026-os választásokon szerinte nem az a kérdés, hogy van-e esélye nyerni a Fidesznek, hanem, hogy van-e bárki másnak. „Fidesz az Európának az egyik legsikeresebb, valószínűleg a legjobban szervezett és legnagyobb politikai közössége. Tehát mi minden választásnak úgy megyünk, mi vagyunk az esélyesek. Az a kérdés, hogy valaki másnak van-e esélye nyerni” – mondta a miniszterelnök. Azt mondta, „szerény, de magabiztos nyugalommal” áll a kampány előtt, mert szerinte teljesítették, amit 2022-ben ígértek. Itt olyan eredményeket sorolt, mint hogy kimaradtunk a háborúból, vagy kitartottak a migrációs politikájuk mellett, de megemlítette a genderügyeket, az otthonteremtési programot és a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését is.

Tehát miért kéne nekem abból kiindulnom, hogy ennek a választásnak nem mi vagyunk az esélyesei. Hát miért ne mi lennénk? Az, hogy az ellenzéknek mindig van 35-38-40 százaléka, az természetes dolog, mert demokráciában élünk. Írja föl, legutóbb 22-ben, 52 voltunk mi, és 38 az ellenzék. Beszéljünk erről 6 hónap múlva

– fogalmazott a miniszterelnök.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!