Orbán Viktor Kötcsén: Minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve
Világpolitikai megfejtések, nyílt lapok, félhomályban rejtőzködő kiskakas, a magyar gazdaság megmentése, trikolór oroszlán, új nemzeti konzultáció, és a 2026-os győzelmi terv. Többek között ezeket a témákat járta körül Orbán Viktor az első élőben közvetített kötcsei pikniken.
Körülbelül húsz perccel a beígért négy órai kezdés után elindult a miniszterelnök Facebook-oldalán az élő közvetítés. A percekig tartó tapsáradat után a miniszterelnök felmutatott egy lapot, amelyen az a trikolór oroszlán feszít, amely elviekben a Fidesz győzelmi stratégiájának a jelképe.
Orbán szerint ez a találkozó nem olyan, mint az előző bármelyik, ugyanis most bárki látja és hallja őket. Elmondása szerint ez a mondanivalóján nem változtat, de így mot el kell hagyni a beszédéből a csipkelődést, kiszólást, mindenfajta trollkodást, amit a kötcsei piknik a sajátjának tudhatott.
Gyurcsányéknak több eszük volt
Elmondta, hogy leginkább az ellenfeleik miatt tették nyilvánossá az idei pikniket, mivel Orbán szerint az ellenfelek bevezették a titkolózást a politikába, így nekik muszáj volt erre a nyíltsággal válaszolni.
Nyílt lapokkal játszunk, mi az gondoljuk, hogy az járkál a félhomályban meg a sötétben, akinek rossz szándékai vannak, miután pedig nekünk csak jó szándékaink vannak, ezért az idén mi egy teljesen nyílt kötcsei pikniket szerveztünk
– jelentette ki, majd felsorolt több olyan esetet, amikor szerinte betartották az ígéretüket.
Orbán szerint arról fog szólni leginkább a választás, hogy kiben lehet megbízni.
Az ellenfeleink bizalomvesztésben vannak, Gyurcsányéknak több eszük volt, ugyanis ők a választás után mondták el, hogy átverték az embereket, a Tisza meg a választás előtt mondta el, hogy át fogják verni az embereket
– fogalmazott Magyarország miniszterelnöke, aki hozzátette, a tiszások ezüst tálcán kínálják fel a saját fejüket nekik. Egyúttal megjegyezte, ebben a kis országban valahogy pont abba a faluba, azonos időpontban kellett a Tiszának is gyűlést tartania, mint nekik. A bizalomvesztett ellenfeleknek maradt ugyanis a balhé politikája. Orbán ezt „kiskakas-politikának” nevezte, amelynek három ismérvét sorolta fel: kakaskodás (nagyotmondás), énközpontúság, illetve „sosem lesz belőle nagy kakas”. A miniszterelnök beszúrta azt is, hogy ma van (illetőleg tegnap lett volna) a 39. házassági évfordulója, amire természetesen tapsvihart kapott.
Világpolitikai elemzés
Beszélt arról hogy a „nyugati civilizációt csak Közép-Európa mentheti meg”, a hit és az értelem együttműködéséről, illetve arról, hogy a Nyugat már nem Nyugat, meg kell menteni a keresztény hitet, amelyet a liberális erők ostromolnak. Küldetésének tekinti, hogy a nyugati civilizáció maradványait itt Közép-Európában megvédjék. Végigment az elmúlt évben lezajlott globális változásokon, mint az Egyesült Államok irányváltása, az orosz-ukrán háború alakulása, Ukrajna felosztása, Kína térnyerése, az EU gyengülése, a nagyhatalmi politika visszatérése.
Szerinte elnézve jelen állapotát, az Európai Unió valószínűleg úgy vonul majd be a történelembe, mint egy nemes kezdeményezés, lehangoló végeredménnyel. Úgy véli, nem sikerült az a terv, hogy az EU egy világpolitikai és világgazdasági tényező legyen, ráadásul az eurózóna is fel fog bomlani. Szerinte elkerülhető a teljes összeomlás, de ahhoz komoly átszervezésre van szükség (körkörös szerkezet).
Ezután arról beszélt, miért nem ment tönkre Magyarország, miközben az EU-ban gazdasági nehézségek vannak. Szerinte ennek az az oka, hogy leváltunk 2010-ben az európai gazdasági modellről, majd hosszan sorolja a különbségeket (egykulcsos adó, tranzakciós illeték, rezsicsökkentés, stb.), kiemelve, hogy ők munkalapú gazdaságot építettek ki itthon.
Győzelmi terv
A globális elemzések után a miniszterelnök rátért a belügyekre és a 2026-os választásokra. A kormányfő szerint két út áll kis hazánk előtt: az egyik opció, hogy „csatlakozunk a brüsszeli politikához”, ami Orbán szerint káosszal járna. Ezt természetesen a Tisza és DK képviselik. A másik opció, hogy kitartanak amellett, amit ez a kormány visz. Egy kicsit visszatért még oda, hogy a másik út milyen veszélyekkel jár, például jön a segélyalapú gazdaság, az euró bevezetésével a szuverenitásnak kampó, jön a többkulcsos adó, vége a rezsicsökkentésnek, és még katonákat is kell küldeni Ukrajnába. Ez az út közös háborút, közös adósságot, közös pénzt jelent, sorolta.
Szerinte Magyar Péternek Brüsszelből fogják a kezét a mentelmi jogával, mivel így nem lehet bíróság elé állítani itthon köztörvényes ügyekért (bennfentes kereskedelem, telefon a Dunába), de Orbán most sem mondta ki az ellenzék vezetőjének a nevét. Szerinte az is árulkodó, hogy egy volt bankárt vett most elő a Tisza, célozva Kármán Andrásra, akit most jelentettek be Magyar Péterék mint gazdasági szakértő.
Azt mondta, vezet a Fidesz, ha most lennének a választások, 106 körzetből 80-at hoznának. Megvannak a jelöltjeik, van egy erős, nem digitálisan létező, igazi szervezetük, és van programjuk is. Átütemezést kellett végrehajtaniuk, de már működnek ezek a programok. Fél évet késtek a gazdasági programok, mivel a világpolitikai folyamatok nem úgy alakultak, de már úton vannak. Fel is sorolt ezek közül többet.
A győzelmi tervüket így foglalta össze: a jó program önmagában nem nyer választást, ahogy a betartott ígéretek sem elegendőek ahhoz. 2002-ben is betartottuk, jól kormányoztunk, lehetett bennünk bízni, mégsem nyertünk, mert nem végeztük el a munkát mind. Be kell váltani az esélyességet. Meló van. A feladatokat el kell végezni. Erről szól a terv. Ennek a végrehajtásáért Orbán Balázs a felelős.
Digitális építkezést is fel kell pörgetni. Mindenkinek a fedélzeten a helye. Digitális térben is küzdeni kell. Internet, Facebook és okostelefon van – alkalmazkodni kell, különben veszítünk. Nem szabad idegenkedni. Ha nem megyünk oda, ahol történik a politika, nem tudunk nyerni.
Mozgósítás, nemzeti konzultáció a „Tisza-adóról”, és minden eszközzel alá kell húznunk, hogy mi vagyunk az alkalmasabbnak. Mindent alá kell rendelni a győzelmi tervnek.
Ismernek engem, nem vagyok olyan ember aki fenyegetőzik vagy durváskodik, de higgyék el, semmi nem lesz elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve
– jelentette ki Orbán Viktor sokatmondó ábrázattal, majd vastaps. Végül a miniszterelnök felsorolta jövőbeni terveit: felizmosítani a V4-et, elfoglalni Brüsszelt, megkétszerezni a patrióták számát, és tartani egy izgalmas előadást jövő ősszel.

Hozzászólások lezárva.