Orbán Viktor azért megalkotná a nagytakarítási törvényt

Ha már beharangozta. Hiszen ha szóba hozta és mégsem alkotnák meg, akkor az ugye a gyengeség jele lenne. Azt pedig nem engedhetik meg maguknak, mondta.

Orbán Viktor Tusványoson interjút adott Michal Karnowski lengyel újságírónak, írja a 444.hu. Ebben arról beszélt, hogy mindenképpen elfogadják a nagytakarítási törvényt. A miniszterelnök a legnagyobb korrupciós botránynak nevezte hogy NGO-knak ad pénzt Brüsszel, ezzel ugyanis természetesen mindenki bele akar szólni Magyarország belügyibe.

Ezért mindenképpen megalkotnak egy törvényt, amely mentén feltárják a brüsszeli beavatkozás részleteit, hogy ellenfeleik, ezek az NGO-k ne folytathassák ezen üzelmeiket. Ellenkező esetben ők lesznek a vesztesek, elveszítik a választást és vesztesnek fognak tűnni, mondta Orbán.

Azt szeretnék, hogy a politikai tevékenységet folytató NGO-kra ugyanazok a szabályok vonatkozzanak majd, mint a pártokra.

Az interjúban azt is elmondta a 444 beszámolója szerint, hogy el kell fogadnunk, hogy Donald Trump nem megváltó, csupán a hűséges szövetségesünk. Az amerikai elnök ugyanis nem fog minket megmenteni, nekünk kell magunkat megmenteni.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!