Orbán is üzent a pedofilvádak kapcsán: Igazi komcsi tempó. Aki ilyet tesz, annak felelnie kell a mondataiért

A konkrét ügy említése nélkül, de egyértelműen a Szőlő utcai javítóintézet körüli botrányra célozva írt néhány mondatot Facebook-oldalán a miniszterelnök csütörtökön reggel.

A poszt első felét a Hadházy-tüntetésen történt szerzeteses-harangzúgásos incidensnek szentelte Orbán Viktor, a második részben azoknak üzent, akik az elmúlt hetekben pedofilvádakkal illették a magyar kormány két tagját.

Magyarországon mindenki azt mond, amit akar. Bárki elmondhatja a véleményét. De közszereplőket teljesen alaptalan és hamis vádakkal, ócska hazugságokkal és sötét sejtetésekkel besározni, az nem véleménynyilvánítás. Az inkább rágalmazás. Igazi komcsi tempó. Aki ilyet tesz, annak felelnie kell a mondataiért. Ott aztán majd kiderül, hova is vezetnek valóban a szálak

– írta közösségi oldalán a miniszterelnök.

Kocsis Máté frakcióvezetője egy jól meghatározható csoport előre eltervezett, titkosszolgálati segítséggel végrehajtott, brutális lejáratóakciójának nevezte a történteket szerdán. Szerinte „a magyar politikában eddig soha nem látott megtorlásnak kell következnie”. A Fidesz-frakció parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményez az ügyben, és a létező összes jogi eszközt be fogják vetni, hogy felszámolják az igazságügyi minisztérium háromoldalas jelentésében szereplő hálózatot.

Kocsis szerint felelnie kell Juhász Péternek a hamis videójáért, Jámbor Andrásnak és Dobrev Klárának távoznia kell a közéletből, de még Magyar Péter is bajba kerülhet. „Meg kell nevezni a résztvevőit, számon kell őket kérni a politikában, a jog eszközeivel és a nyilvánosság előtt minden eszközzel.”

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!