Orbán beismerte: úgy szereztek kétharmadot, hogy nem volt annyival több támogatottságuk

A választásokon is úgy szereztünk mindig kétharmadot, hogy a különbség az ellenzék és közöttünk nem volt kétharmad, mert a választási rendszer, az olyan, hogy a végén a kis győzelmet is fölnagyítja, és elbillenti a győztes felé – ezt mondta Orbán Viktor mezőtúri fórumán, ahová a Telexnek sikerült bejutnia.

A kormányfő azt mondta a jelenlévőknek, hogy ez a választás kiélezettebb lesz, mint az eddigiek voltak, de a Fidesznek megvan a társadalmi többsége. Orbán Viktor szerint az igazi kérdés az, hogy el tudják-e vinni szavazni az embereket. Rátért arra is, akár egyetlen mandátumon is múlhat, hogy ki lesz végül a választás győztese, majd elárult egy titkot:

A választásokon is úgy szereztünk mindig kétharmadot, hogy a különbség az ellenzék és közöttünk nem volt kétharmad, mert a választási rendszer, az olyan, hogy a végén a kis győzelmet is fölnagyítja, és elbillenti a győztes felé. Nehogy véletlenül azt higgyék, hogy a megelőző választásokon mi olyan arányban nyertük meg a választást, mint amit a mandátumszám mutat a parlamentben. A valóságos támogatottság, hogy hány ember állt ide és hány velünk szemben, az mindig kisebb volt, mint a mandátumarányú fölényünk.

A választási rendszer torzításairól az aHang tartott érdekes beszélgetést még ősszel Makón.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!