Orbán Balázs végre bizonyította, hogy a fiatalok szeretik a Fideszt
A Fidesz-kormány egyik főembere egyetlen posztjával felülírta az idei nyár slágerét, a „mocskos Fidesz” skandálást. Kiderült ugyanis, hogy a magyar ifjúság szereti a biztonságot, és Orbán Viktort, imádják a szuverenitást, de legalább annyira Orbán Viktort, illetve kedvelik a népzenét, meg persze Orbán Viktort.
„Az ellenzék nyári slágere arról szólt, hogy a magyar fiatalok kormányellenesek – számolatlanul írták a cikkeket arról, hogy az ifjabb generáció már nem tud azonosulni a konzervatív kormánnyal és intézkedéseivel” – vázolta a leosztást a miniszterelnök megadáspárti politikai igazgatója, aki bámulatos szociológiai felfedezéseit osztotta meg a világgal közösségi oldalán.
„Csakhogy amikor a National Review amerikai konzervatív hetilap újságírója hazánkba látogatott, és megszólaltatta a fiatalokat Budapesten és az MCC Feszten, egészen más kép rajzolódott ki.
A riport szerint sokan a biztonság megőrzésében látják Orbán Viktor politikájának legnagyobb értékét. Fiatal nők elmondták, hogy Budapest biztonságos, éjszaka is nyugodtan közlekednek – szerintük azért, mert nincsenek jelen tömegesen bevándorló hátterű férfiak
– számolt be a Facebookon Orbán Balázs.
A kilométeres ellentmondás-felhozatalból elég annyit kiemelni, hogy Orbán Balázs reprezentatívnak érzi, hogy egy fideszes eseményen találtak fideszes fiatalokat. Ezen rugózni nem is érdemes többet, ilyen éleslátással biztosan győzelemre fogja vezetni a Fidesz ’26-os kampányát.
„Az újságíró meglepetésére a fesztivál népzenei sátra megtelt lelkes fiatalokkal, akik büszkén járták a magyar néptáncokat. Az egyik 22 éves megkérdezett szerint a miniszterelnök azért is népszerű, mert igazán »büszke a nemzetére és az országára«” – a népzene egyébként az utóbbi években egyre több, és egyre változatosabb formátumban ismét beszivárgott a könnyűzenébe, akár a hiphopba is. Úgyhogy a magyar folk ilyen jellegű kisajátítása erős csőlátást és korlátoltságot feltételez. Orbán Viktor pedig biztosan büszke, senki nem is vonja kétségbe.
Amikor arról kérdezték a jelenlévőket, milyen változtatásokat várnának Orbántól, a legtöbben csak vállat vontak: »Semmit. Nagyon kedvelem őt«
– a fiatalság mindig is utálta a változást, szóval végre mindenki fellélegezhet, az ifjak kedvelik a miniszterelnököt, hiszen Orbán Viktor az.
„A cikk tanulsága világos: a magyar ifjúság számára a biztonság, a nemzeti identitás és a szuverenitás ma is elsődleges érték” – foglalta össze a hivatkozott írást a miniszterelnök politikai igazgatója, akit tengernyi büszkeség öntött el, amint először olvasta, hogy a fideszes MCC Feszten találtak fideszes fiatalokat (mármint 65+ év alatti szimpatizánsokat) is.

Hozzászólások lezárva.