Oktatási Hivatal: saját elmondásuk szerint az alacsony fizetések és a politikai nyomás miatt mondtak fel sokan

Az elmúlt napokban hozta nyilvánosságra a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), hogy csak az utóbbi félévben 120-an távoztak az Oktatási Hivatalból az alacsony fizetések miatt. Áprilisban már sztrájkoltak is volna, de a kormány ezt akkor leállította. A helyzet azonban jelenleg súlyos. Alacsony fizetésekre és politikai nyomásra panaszkodnak az érintettek.

Ha egy 1200 fős szervezetben 120 ember, tehát a 10 százalék felmond, az igen súlyos. Márpedig a hírek szerint ez történt az Oktatási Hivatalban (OH). Ráadásul ez a szám még növekszik is.

A HVG belső forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az ,,elvándorlás” legnagyobb kiváltó oka a bérezés alacsony mértéke, ugyanis tapasztalt, többdiplomás szakemberek is nettó 400 ezer forint alatti fizetést kapnak, a fiatal diplomások pedig mindössze 300 ezer körül keresnek. Mivel a köztisztviselői bértábla alapján szinte mindenki a legalacsonyabb sávban van, sokak számára vonzóbb alternatíva visszatérni a tanári pályára, ahol az elmúlt időszak fizetésemeléseinek köszönhetően már magasabbak a bérek.

Ezen kívül rendkívül nagy a politikai nyomásgyakorlás, ami a szakmai munka nívóját csökkenti. Erről is többen beszámoltak. Ez például azt jelenti, hogy nincs igény mély szakmai kutatási anyagokra. Gondot jelent a túlterheltség is, hiszen az országos kompetenciamérések számát az utóbbi években többszörösére növelték, de a létszám nem bővült.

A hivatal működése széteshet, ha nem következik be változás, olvasható a cikkben. Ami az iskolaérettségi ügyek feldolgozásában is szemmel látható.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!