Nyolc éve polgármester Márki-Zay Péter – több mint 100 ígérete teljesült
Tegnap volt nyolc éve, hogy Márki-Zay Pétert először – 2018. február 25-én – megválasztották polgármesternek, akkor még egy időközi választáson. Azóta egy teljes ciklus töltött ki, a második ciklusának pedig nagyjából a közepén jár. Városvezetői hitvallása volt, hogy azokat az ígéreteket, amiket választói felé tesz, számonkérhető módon igyekszik teljesíteni. Megnéztük, mennyi és mi valósult meg a tervekből az eltelt időszak alatt.
Hozzászokhattunk, hogy egy kampány alatt minden politikus tesz ígéreteket választói felé, de az már ritkább – sőt, mondhatjuk, kivételes – ha mindezt pontokba szedve elérhetővé teszi választói számára, akik ezután azt is végigkísérhetik, mi az, ami megvalósul ezekből, mi az, ami nem – ez utóbbiaknál pedig azt is, hogy miért nem. (Pedig egy demokráciában, ahol a politikusok a közösségükért dolgoznak, és valóban számonkérhetőek, ennek így kellene működni.)
Márki-Zay Péter „Ígéretfigyelő” oldala szinte polgármestersége kezdetétől fogva elérhető.
2019-2024
A 2019-2024-es ciklusra 58 vállalást tett Márki-Zay Péter a szociális ügyek, a közlekedés, a vállalkozásfejlesztés, a városfejlesztés, a lakhatás, a közterületek, az átláthatóság, a környezetvédelem és az egészségügy területén. Ezekből pedig 2024-ig gyakorlatilag az összes, egészen pontosan 52 – ez 89 %-ot jelent – valósult meg. Ami problémás – így a külterületi kerékpárút fejlesztése, vagy az iskolák felújítása – a Modern Városok Program keretében valósult volna meg, amit a kormány állított le. Ugyanígy nehézségekbe ütköznek az egészségügy területére tett ígértetek, hiszen az állam magához vonta például a kórházakat, az önkormányzat itt nem tud önállóan intézkedni, bár számtalanszor tanúbizonyságát adta, hogy részéről a szándék meglenne. De van olyan ígéret is, ami ugyan elmaradt az előző ciklusban, de a mostaniban már tervezés alatt van, ilyen az „Aszfaltozott kerékpáros és futóút építése” is a Parkerdőn keresztül.
2024-
A 2024-ben kezdődött ciklusra MZP emelte a tétet, és már kilenc fő területre összesen 115 vállalást tett, melyek szintén végigböngészhetők az oldalán. Az ígéretek a tisztességes és gondoskodó város ismérveitől a modern, fejlődő város kihívásain keresztül egészen a kultúra és a sport területéig vezetnek, és máris 45 százalékban teljesültek – egészen pontosan 52 teljesült, 2 részben teljesült, 31 folyamatban van, és csak három olyan van, ami problémás. A ciklus több, mint fele azonban még előttünk áll, 2029-ig teljesülhet az is, ami eddig nem, például a kisemmizett babakötvényesek kifizetése, a Kodály Zoltán utca meghosszabbítása, vagy olyan apróságnak tűnő ígéret is, mint a kerékpárutakra behajló ágak rendszeres levágása.
Az ígéretek teljesítésén felül is sikerült Márki-Zay Péter csapatának eredményeket elérnie, többek között a lakosok tájékoztatása, az adócsökkentés, a korrupcióellenesség és az elszámoltatás, illetve a közösségépítés területén. Vagy ahogyan az oldalon olvasható: „2018 óta megoldottuk a hódmezővásárhelyiek legfontosabb problémáit – ezek voltak azok, amelyek miatt az előző, fideszes vezetést leváltottuk.”
A volt kampánycsapat megünnepelte
Márki-Zay Pétert szerdán este egyébként meglepetés-összejövetellel ünnepelték meg a városháza előtt, ahol az egykori 2018-as kampánycsapat tagjai és aktivisták, valamint kollégák gyűltek egybe. A flashmobszerű, jóhangulatú eseményen Molnár Róbert, Kübekháza volt polgármestere, és Márki-Zay Péter jelenlegi tanácsadója mellett megszólalt Berényi Károly is, aki 2009 óta ismeri Márki-Zay Pétert, és 2019 óta alpolgármester mellette, de hallhattuk Szabó Margit Momót is, aki egy szellemes beszédben elevenítette fel a megválasztás körüli eseményeket, időszakot, és azt, miért állnak még mindig a polgármester mellett. Fejes Péter pedig – a hallgatóság örömére és szórakoztatására – mindezek után felesége beszédének ChatGPT-vel verses formába írt változatát olvasta fel.
Márki-Zay Péter megköszönte csapatának, hogy már nyolc éve mögötte – mellette – állnak, és rájuk mutatva kiemelte:
Büszke vagyok ezekre az emberekre, erre a városra! Legyünk mindannyian büszkék Vásárhelyre!
Hozzátette: április 12-nek kell lennie az új február 25-nek.
„Ez nem az én sikerem volt, hanem a szabadságra vágyó hódmezővásárhelyieké, és annak a lelkes kis közösségnek a sikere, amelynek tagjai 2018-ban, majd 2019-ben és 2024-ben is mindent megtettek azért, hogy Hódmezővásárhely ne csak a Szabadság Városa legyen, hanem az is maradjon. Köszönöm, Hódmezővásárhely! Igyekszem odaadással, hűséggel, közgyűlésünk képviselőivel és munkatársainkkal együtt megszolgálni ezt a kitüntető bizalmat – írta még közösségi oldalán.

Hozzászólások lezárva.