Nyilvános főpróbán mutatták be a Liszt diákjai az Ezeregy éjszaka musicalt
Az érdeklődő szülők, tanárok és diákok pillanthattak bele csütörtökön délután a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános iskolája legújabb vállalkozása, az Ezeregy éjszaka musical nyilvános próbájába. A diákok által előadott első felvonás nagy tapsot kapott.
Nagy fába vágták a fejszéjüket az iskola tanárai és diákjai, hiszen ebben a tanévben ismét egy musicalt mutatnak be. Ráadásul nem is akármelyiket: Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István Ezeregy éjszaka című művét állítják színpadra. Azt a darabot, amelyet tavaly a Szegedi Szabadtéri Játékokon is bemutattak, és amely jelenleg is fut a budapesti kőszínházakban.
A darabra 85 diák jelentkezett; a szereplőválogatás szeptember első hetében lezajlott, majd Vargáné Dezső Zsuzsanna rendezésében megkezdődtek a piaci jelenet próbái az iskola tornatermében.
Mára eljutottak odáig, hogy a gyerekek az első felvonást már szöveggel és színpadi mozgással együtt tudják.
– Nagyon szépen haladunk, a terveknek megfelelően. Az első felvonás jelenetpróbái megtörténtek. Sok táncot tudnak a gyerekek, bár időhiány miatt még vannak kisebb hiányosságok. A táncokhoz hosszabb időre van szükség ahhoz, hogy egyöntetűek és igazán szépek legyenek. Az énekpróbák is folyamatosan zajlanak, és elérkeztünk a próbafolyamat számomra legszebb részéhez: amikor már kezd összeállni az előadás egésze. Még mindig szükség van ötletekre, sokat is gondolkodunk, és ebben a gyerekek nagyon aktívak. Pont ebben a szakaszban szoktak a leginkább lelkesek lenni, amikor már magukénak érzik az előadást, újabb és újabb ötletekkel állnak elő – olyanokkal, amelyek az ő egyéniségükhöz illeszkednek. A szövegkönyv és a zene természetesen változatlan, viszont teljesen szabad kezet kaptunk a rendezésben. Nem akarjuk – nem csak anyagi okok miatt –, hogy túl sok effektet használjunk; inkább a tartalomra szeretnénk összpontosítani – mondta Vargáné Dezső Zsuzsanna.
A darabot két szereposztásban játsszák. A Seherezádét alakító Véber Adél – aki a Valahol Európában című darab iskolai változatában is színpadra lépett már – elmondta: a szöveget már mindenki tudja, most már elsősorban arra kell figyelniük, hogyan tudnak a szereplők a színpadon együttműködni.

Hozzászólások lezárva.