Nincs ok pánikra, nincs még járvány – ma is szűrik az iskolásokat TBC-re
Egy pedagógus tuberkulózisos megbetegedése miatt átfogó szűrővizsgálatok zajlanak a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában; az intézkedésekben Dr. Berényi Károly gyermekorvos, alpolgármester is részt vesz, miközben Márki-Zay Péter polgármester országos szintű figyelmet és határozott fellépést tapasztal a TBC visszaszorítása érdekében.
Dr. Berényi Károly gyermekorvos, egyben alpolgármester is részt vesz a Szent István Általános Iskolában zajló szűrővizsgálatokon, amelyeket azt követően rendeltek el, hogy egy pedagógusról kiderült: tuberkulózisban szenved. Az eset komoly figyelmet kapott a szülők körében, különösen azért, mert az iskola már korábban értesült a betegségről, a szülőket azonban később tájékoztatták.
A gyermekorvos hangsúlyozta, hogy a TBC egy olyan betegség, amelyről sokan már csak tanulmányaikból hallottak, hiszen a védőoltásoknak köszönhetően évtizedekig háttérbe szorult. A kórt a Mycobacterium tuberculosis nevű baktérium okozza, amelyet Robert Koch mutatott ki a 19. század végén, munkásságáért Nobel-díjat is kapott. Magyarországon a múlt század elején a halálozások jelentős része volt köthető a TBC-hez, ezért nevezték egykor „Morbus Hungaricusnak”. A BCG-oltás bevezetése azonban drasztikusan csökkentette az esetek számát, és hazánkban 1954 óta minden újszülött megkapja ezt a védőoltást.
Dr. Berényi kiemelte, hogy bár a BCG nem minden baktériumtípus ellen nyújt teljes védelmet, a súlyos, életveszélyes formák kialakulását nagy biztonsággal megelőzi. A betegség tünetei – mint a három hétnél tovább tartó köhögés, elhúzódó rossz közérzet vagy fejfájás – gyakran általánosak, ezért nehéz rájuk azonnal TBC-ként gondolni, különösen a téli, megfázásos időszakban.
Az érintett iskolában a járványügyi hatóság elrendelte valamennyi diák és pedagógus szűrését. A tanulóknál vérvétellel végzik a vizsgálatot, amely minimális mennyiségű mintát igényel, és a gyermekek meglepően jól viselik a procedúrát. Kedden a felső tagozatos általános iskolásokat, szerdán az alsósokat szűrik. A helyszínen védőnők és egészségügyi dolgozók segítik őket, bátorító szavakkal és apró ajándékokkal. A felnőttek esetében mellkasröntgen alapján történik a szűrés, amelyet a kórházban végeznek el.
A vizsgálatokon Dr. Berényi Károly személyesen is részt vesz. Elmondása szerint jelenléte egyrészt indokolt, mert sok páciense jár ebbe az iskolába, másrészt az iskolaorvos távollétében helyettesítette kollégáját, valamint alpolgármesterként is fontosnak tartotta, hogy meggyőződjön a hatósági intézkedések komolyságáról. Tapasztalatai szerint a szűrés gördülékenyen zajlik, az egészségügyi hatóság és az önkéntes segítők felkészülten végzik munkájukat. A gyermekorvos kihangsúlyozta, a gyerekek meglepően jól viselik a beavatkozást, fegyelmezetten vesznek részt a vérvételen. Bátorság-okleveleket és finomságot is kapnak cserébe.
A vérvizsgálatok eredményeire körülbelül nyolc napot kell várni. Ez idő alatt az iskola nem zár be, a gyerekeket nem küldték haza, mivel a szakemberek megítélése szerint nincs járványhelyzet. Egyetlen megerősített esetről van szó, a mostani intézkedések célja kizárólag a megelőzés és annak ellenőrzése, hogy történt-e további fertőződés. Dr. Berényi hangsúlyozta: nincs ok pánikra, a hatóságok folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet, és minden szükséges lépést megtesznek a gyermekek és a pedagógusok biztonsága érdekében.
Márki-Zay Péter a portálunknak részletesen beszélt a Hódmezővásárhelyen felmerült TBC-esetről és az ahhoz kapcsolódó járványügyi intézkedésekről. Elmondása szerint vasárnap egy ismeretlen számról keresték meg, kiderült, hogy Takács Péter államtitkár az, aki ekkor tájékoztatta a sajtóból már ismert ügyben tett kormányzati lépésekről. A polgármester pozitívumként értékelte, hogy – meglepetésére – a kormány kellő komolysággal kezelte a tuberkulózis-fertőzés ügyét a városban.
A vásárhelyi TBC-s betegről egyébként Takács is írt közösségi oldalán, úgy fogalmazott, hogy többek között a polgármesterrel is személyesen tartja a kapcsolatot, bár gondosan kerülte, hogy a város polgármesterének nevét leírja.
Márki-Zay Péter megerősítette: Takács Péter államtitkárral, valamint az általa kapcsolattartásra kijelölt főispánnal is egyeztetett, nemcsak a helyi esetről, hanem az esetleges további fertőzésekről is. Hangsúlyozta, hogy a TBC nemcsak a konkrét hódmezővásárhelyi eset miatt jelent kockázatot, hanem országos szinten is fokozott figyelmet igényel, különösen a szűrések területén. Kiemelte: különösen fontosnak tartja a külföldről érkező munkavállalók szűrését, és ezzel összefüggésben utalt a BYD-beruházáshoz kapcsolódó kínai munkásokra is.
A polgármester elmondása szerint egészségügyben dolgozó ismerőseitől úgy értesült, hogy már több tucat, általa kínai vendégmunkásokhoz kötött TBC-esetet azonosítottak, ezért kérte a kormánytól a szűrések fokozását. Úgy fogalmazott: a megelőzés kulcskérdés, mert ellenkező esetben „a gyerekeket kell kitenni mindenféle tortúrának”, akik akár hónapokra is kieshetnek az iskolából a vizsgálatok és kezelések miatt. Éppen ezért fontosnak nevezte a megelőzést és a gyors feltérképezést.
A város – mint elmondta – elsősorban a lakosság megnyugtatásában és a kommunikációban tud szerepet vállalni, mivel a járványügyi intézkedések és az egészségügyi ellátás a hatóságok és a tisztifőorvos hatáskörébe tartoznak.
Márki-Zay Péter szerint ugyanakkor voltak zavarok a kommunikációban, mivel a Szent István Általános Iskolát érintő intézkedésekről szóló információk nem egy időben jutottak el a nyilvánossághoz. Ennek ellenére úgy véli, Hódmezővásárhely nincs elkésve, és megfelelő intézkedésekkel biztonságban lesz. A polgármester hangsúlyozta: a kormány felelőssége, hogy minden érintett csoport esetében biztosítsa a szükséges szűréseket és ellenőrzéseket a hasonló járványügyi kockázatok megelőzése érdekében.

Hozzászólások lezárva.