Négy évszak vetélkedő a Nyugdíjas Szövetségnél

Nyolc csapat is verbuválódott arra a vetélkedőre, amelyet a Nyugdíjas Szövetség szervezett. Az ötletes kérdésekre a három-négy fős csapatok válaszoltak. Főnyeremény nem volt, a játék öröméért vettek részt az olvasókörök és a nyugdíjas szövetségi tagok.

Fejes Péter, volt önkormányzati képviselő, a Nyugdíjas Szövetség alelnöke volt az ötletgazda, a Nyugdíjas Szövetség elnöksége pedig felkarolta a kezdeményezést, hogy a városban szervezett Mikulás-kupának legyen egy nyári verziója is. A nyári vetélkedő a Négy évszak nevet kapta, és a vetélkedő kérdéseit is a négy témakör köré építették fel.

Elsősorban a szövetség tagjai és az olvasókörök tagjai közül vártak jelentkezőket, de bárki mehetett a hétfő délután megrendezett vetélkedőre.

Fejes Péter azt is elárulta, nem cél, hogy kiderüljön, ki mit nem tud, hanem hogy minden résztvevő rájöjjön, mennyi mindent tud. A kérdéseket ennek fényében állították össze.

Azt már Oskovics György, a Nyugdíjas Szövetség egykori elnöke, jelenlegi elnökségi tag árulta el portálunknak, hogy az elnökség tesztelte saját tudását a kvízkérdésekkel, és többnyire azért tudták a választ.

A szervezők azt is elárulták, hogy hagyományteremtő jelleggel szervezték meg az első Négy évszak vetélkedőt, amennyiben a résztvevők megszeretik a formátumot, úgy folytatni fogják a hasonló rendezvények szervezését.

A megmérettetés győzteseinek csupán oklevelet adtak át, úgyhogy mint minden versenyen, itt egészen biztosan igaz a mondás, miszerint a részvétel a fontos, nem a győzelem.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!