Méltóságellenes támadásnak tekinti Dobrev Klára, hogy a Direkt36 megírta Gyurcsány Ferenc hűtlenségét
„Amikor már nem tudnak egy nőt a teljesítménye alapján támadni, akkor húzzák elő a frizuráját, a kilóit, az öltözködését és a magánéletét. És nem csak a politikában. (..) Ez történik most is. A Direkt36 nem a munkámról, nem a döntéseimről ír cikket, hanem a magánéletem legmélyebb részeivel a méltóságomat próbálják célba venni” – fakadt ki Facebook-posztjában Gyurcsány Ferenc volt felesége.
Többek között ezzel reagált Dobrev Klára egy friss Facebook-posztban arra, hogy a Direkt36 átfogó cikkben tárta fel, hogyan járult hozzá Gyurcsány Ferenc házastársi hűtlensége, párton belüli beosztottjával éveken át folytatott szerelmi viszonya, illetve Dobrevtől történt magánéleti és politikai eltávolodása a DK meggyengüléséhez, és a magyar politika ellenzéki térfelének alapvető átrendeződéséhez.
Dobrev Klára egyébként saját maga tette nyilvános témává kettejük kapcsolatát, hiszen május 8-án az érintett helyett ő jelentette be Gyurcsány Ferenc visszavonulását a közélettől, és abban a Facebook-posztban ő számolt be arról, hogy elválnak. A DK jelenlegi elnöke „magát függetlennek nevező sajtónak” nevezi a Direkt36 cikkét átvevő lapokat is.
A magánélete védelmében írott posztját Dobrev egy, a tízéves fiával közös, érzelmes fotóval illusztrálta – mivel a bejegyzés azzal kezdődik, hogy ma este lesz egy nehéz beszélgetése vele.

Hozzászólások lezárva.