Meleg, elvtársias bizalommal teli légkörben találkozott Szijjártó barátja Kim Dzsongunnal
Az észak-koreai vezető szerint „az orosz hadsereg és nép biztosan győzelmet arat majd az ország méltóságának és alapvető érdekeinek védelmének szent ügyében”.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy, az orosz propagandaszólamok terjesztésére szánt Magyar Nemzet-interjú és egy jövő heti kínai látogatás között Észak-Koreában víkendezik, és elvtársias légközben találkozott szövetségesével, Kim Dzsong Unnal.
Nem hiába: észak-koreai vezető feltétel nélküli támogatását ajánlotta Moszkvának az ukrajnai háborúban – jelentette a phenjani állami média. Kim az Észak-Koreában vizitáló Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után azt mondta, hogy Phenjan kiáll „az orosz vezetés által hozott összes intézkedés” mellett, amelyek az „ukrán válság kiváltó okának” kezelését célozzák – számol be a BBC.
Az észak-koreai hírügynökség ezután arról adott ki közleményt, hogy Kim és Lavrov szombaton „meleg, elvtársias bizalommal teli légkörben” találkoztak. Az észak-koreai vezető gyorsan ki is fejezte szilárd meggyőződését, hogy „az orosz hadsereg és nép biztosan győzelmet arat majd az ország méltóságának és alapvető érdekeinek védelmének szent ügyében”. Lavrov pedig megköszönte Phenjannak az észak-koreai csapatok részvételét (Phenjan 11 ezer katonát küldött az Ukrajna elleni háborúba) a Kurszki régió felszabadításában.
🇷🇺🇰🇵 "And you still smoke, and I smoke": That's how Lavrov greeted Kim Jong Un during his visit to the country.
— Zlatti71 (@Zlatti_71) July 12, 2025
– FRWL pic.twitter.com/L2OMJJDC0S
Lavrov a hétvégén ellátogatott Vonszanba is, abba a 20 ezer látogatóra tervezett hatalmas üdülőkomplexumba, ahova orosz turistákat várnak.

Hozzászólások lezárva.