Megújult a színházterem: új székekkel és korszerű nézőtérrel várják a közönséget
Jelentős átalakuláson ment keresztül a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színházterme az elmúlt hónapokban. Gál Boglárka főigazgató a munkálatok előrehaladásáról és az újítások fő szempontjairól számolt be.
Beszámoltunk már arról, hogy megújul a BFMK nézőtere, most pedig megmutatjuk hol tartanak a munkálatok.
A felújítás során elsőként a padló teljes cseréje történt meg, amelyet időben és zökkenőmentesen végeztek el. Ezt a fázist a képviselők finanszírozták, képviselői kereteikből. Ezt követően szeptember 22-én érkeztek meg a vadonatúj székek, amelyek elhelyezése különös izgalmat jelentett a csapat számára. A főigazgató hangsúlyozta: alapvető szempont volt, hogy a nézőtér befogadóképessége ne csökkenjen. „Továbbra is 353 főt tudunk leültetni, hiszen már a műszaki tartalom összeállításakor figyeltünk arra, hogy a férőhelyek száma változatlan maradjon” – emelte ki.
A munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak: bár az átadásra október közepét jelölték ki, várhatóan már a hónap elején befejeződnek a kivitelezési feladatok. A hivatalos ünnepélyes átadóra október 11-én kerül sor Borsos Annamária jubileumi, „50 plusz 2” címet viselő hangversenyével.
Az új székek színe is tudatos választás eredménye. „A kék árnyalatot a nagyfüggönyhöz igazítottuk. Színháztechnikai szempontból a sötétebb tónusok ideálisak, mert így lehet a legjobban érvényesíteni a fényjátékot, és kiemelni a színpadon zajló történéseket” – magyarázta Gál Boglárka. Hozzátette: jövőre a két oldalfalat is újrafestik, hogy a jelenlegi fehér felületek jobban illeszkedjenek a tér összképéhez.
A megújult nézőtér így nemcsak kényelmesebb, hanem esztétikailag és technikailag is korszerűbb környezetet kínál majd a közönség számára.

Hozzászólások lezárva.