Megszűntették, lebontották, bannerért passzolták tovább – iskolasorsok Vásárhelyen

Nem kedvezett sem a gyereklétszám csökkenése, sem a helyi várospolitika a vásárhelyi iskolaépületeknek. Megszűnt vagy áthelyezett intézmények, lebontott vagy elkótyavetyélt épületek kísérték a rendszerváltást követő évtizedeket. Az iskolák egy része így már csak az egykor odajárók emlékeiben létezik. Szombaton például a lebontott csomorkányira emlékezik majd közel száz egykori diákja.

Százak emlékeznek még rá, amikor a ma már hajléktalan zenetanárként élő Berki László verte dobon a ritmust gyerekkorában, az 1992-es számú Liszt Ferenc Úttörőcsapat csapatgyűlésén. Legalább ennyien emlékeznek Vörös Joli néni, a József Attila Iskola legendás tanárnője kóruspróbáira. És a Szántó Kovács János, a Komócsin vagy a Csorba Mária Iskola farsangjaira. A Münnich Iskola és a Kun Béla diákjai focimeccseire.

Míg az egykori iskolai élmények sokakban hagytak maradandó nyomot, az egykori iskolaépületek vagy már nem azok, vagy szó szerint eltűntek.

Nincs már Petőfi Iskola, nincs Ságvári, nincs Csorba Mária és Kiss Lajos sem. Az előbbi épülete a Petőfi utca 6. szám alatt sokszor volt napirenden az utóbbi időben. Ennek egy részét a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola használja a várossal kötött megállapodás alapján. (Az épület egyébként eredetileg polgári leányiskolának épült.)

A Ságvári Iskola mai, Mária Valéria utcai épületében már évek óta a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola működik, amelyet eredeti, János téri épületéből helyeztek át ide, hogy azt a város – még Lázár János polgármestersége idején – hitelből újíttassa fel. Ezt a hitelt ma is fizeti a város.

A vásárhelyi közoktatás „átszervezése” címszóval már Rapcsák András polgármestersége idején elkezdődött. A csökkenő gyereklétszámra hivatkozva nyúltak hozzá az addigi iskolaszerkezethez. Az akkori közgyűlés nem aprózta el: előfordult, hogy az akkoriban délután háromkor kezdődő ülés hajnalig is elhúzódott. Négy iskola bezárásáról is hajnali fél kettőkor döntött a testület – vélhetően a késői időpont miatt már vita nélkül.

Két iskolaépület sorsa kapta a legnagyobb figyelmet. Az egyik a Liszt akkori épülete volt, amelyet a korabeli előterjesztés szerint „Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a Hódmezővásárhely belterület 12168 hrsz. alatti, 3933 m² nagyságú, Hódmezővásárhely, Vöröskereszt utca 5. szám alatti ingatlant a forgalomképtelen törzsvagyonból kivonja, és a Generál Média Kft. (képviseli: Holman Endre ügyvezető) részére történő értékesítéséhez hozzájárul azzal a feltétellel, hogy az ingatlan értékének ellentételezéséül a Kft. havi 670 000 Ft + áfa összegben (havi 10 000 000 banner-megjelenést) hirdetési keretösszeget biztosít 5 éven keresztül (60 hónap) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata számára a Generál Média Kft. által üzemeltetett, illetve érdekeltségi körébe tartozó weboldalakon.”

Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere az akkor még a kormánytól független Indexnek úgy nyilatkozott: vállalja a közgyűlési döntést, amelynek ő volt az előterjesztője. Szerinte két vásárhelyi fiatal cégéről van szó, akik a vállalkozás központját vitték volna az üresen álló iskolába. A kétemeletes ingatlant szerinte nehéz lenne másként hasznosítani, ráadásul a Generál Média 50–100 munkahelyet is teremtene a városban. A polgármester hozzátette: a jövő az interneté, és különösen támogatni kell azokat a modern vállalkozásokat, amelyek központjukat Hódmezővásárhelyre telepítik, illetve itt bővítik tevékenységüket.

Az idők során azonban kiderült, hogy a leginkább pornóoldaláról ismert cég nem vitte át vállalkozását a megkapott iskolaépületbe, amelyre azonban jelentős jelzáloghitelt jegyzett be egy bank. Mivel nem fizették a törlesztőrészleteket, a végrehajtó a bank nevében lefoglalta az ingatlant, majd el is adta. Ma a város legnagyobb szerszámkereskedése működik benne.

Akkori és mai szemmel is katasztrofális következménye volt, hogy az egykor műszaki oktatással foglalkozó Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola tantestülete Lázár idejében nem szavazta meg azt a javaslatot, hogy az iskola az első szabadon választott polgármester nevét vegye fel – legalábbis ma is ez a szóbeszéd arról, miért zárta be a város a 2014-ben, az 1963 óta működő, számos eredményt és kiváló diákokat is adó intézményt. Amikor elterjedt a hír, hogy bezárják, százak tüntettek a szándék ellen – hiába. A következő tanévtől a gyerekek máshová jártak, majd a suli és a műszaki oktatás is elenyészett. Az iskola épületét és az ahhoz tartozó sportcsarnokot a város elbontatta, majd később itt épült meg – valamivel több mint 800 millió forintért – a Hódtói Szabadidőpark. Az iskola emlékére 2023 őszén állítottak emléktáblát, egy valamivel több mint kétszáz fős rendezvényen.
Mára nyom nélkül tűnt el a József Attila Általános Iskola. Az Árpád utcai épületében a Gregus működik, az Andrássy útiban az Emlékpont fogadja a szocializmus világában elmélyülni vágyó látogatókat, míg a Deák Ferenc utcai épület a Szőnyinek ad otthont.

A Szántó Kovács János Iskolát annak idején a szegregáció megszüntetése szándékával zárták be – teljesen jogosan. A Szék utcai épületet ma az Aranyossy Iskola használja.

Talán még emlékeznek néhányan a Csomorkányi úti Kiss Lajos Általános Iskolára is. Jellegzetes préstégla épülete ma már nem gyerekzsivajtól hangos – ez ma a hajléktalanszálló. Azt kevesen tudják, hogy a nyolcvana években itt tanította a gyerekeket magyarra és történelemre Darvasi László, aki utóbb regény- és drámaíróként vált ismertté.

A külterületi iskolák is megszűntek, hiszen azokból is elfogytak a gyerekek – például Szikáncson, Batidán. Ezeket az épületeket vagy ma is használják – jellemzően olvasókörök –, vagy azokat is lebontották, ahogyan történt ez a Csomorkányi Iskola esetében is, melyre szombaton száza emlékeznek majd tábori misével és emléktábla avatóval.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!