Megrongálták a Rotary-sétány egyik tábláját

A vásárhelyi Rotary Klub tagjának, Antalóczy Tibornak vasárnap tűnt fel, hogy megsérült a sétánynál lévő egyik információs tábla. A Médiacentumnak elmondta, nem sejt mögötte politikai indíttatást, azt pedig, hogy tesznek-e a klub nevében feljelentést, még nem döntötték el.

2022-ben a vásárhelyi Rotary Klub felajánlásából jött létre Vásárhely belvárosban egy a fenntarthatóság szempontjai szerint épített, szemet gyönyörködtető park, amelyen belül információs táblák hívják fel a figyelmet fontos tudnivalókra.

Hétvégén az egyiket, – amelyik rögtön a sétány Szőnyi utcai bejáratánál található, – ismeretlenek összetörték.

Tegnap délelőtt erre jöttem autóval, rutinszerűen felnéztem a parkra, ahogyan szoktam, akkor láttam, hogy ez a tábla ki van lyukadva. Megálltam, és feljöttem megnézni hogy mi történhetett” – számolt be portálunknak Antalóczy Tibor. A vásárhelyi Rotary Klub oszlopos tagja hozzátette, szerinte fiatalok randalírozhattak. Bárhogyan is, a kétrétegű táblát – melynek egyik oldalán a Rotary hitvallását, a másikon pedig a Kőfal történetét lehetett olvasni – pótolni kell, ami nagyjából 40 ezer forintban fog kerülni.

Azt még nem döntötték el, hogy tesznek-e feljelentést, de ha igen, azt a Klub nevében fogják megtenni.

Az utóbbi időkben mindenesetre megszaporodtak a rongálásos esetek a Belvárosban, március végén az éppen kikerült játszótéri macikukákat rongálták meg, június elején a Tárkány Szücs Ernő-téri játszótér egyik gömbjét gurították le a közeli mélygarázs lépcsőjén, szintén tegnap, vasárnap pedig a Dr. Rapcsák András utcai, új sakkasztalt firkálták össze obszcén szavakkal.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!