Megnéztük, mivel üti el a munkaidejét a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Pénzt, paripát és most úgy néz ki az eddiginél keményebb fegyvert is ad a Szuverenitásvédelmi Hivatal és annak vezetője kezébe a kormánypárt, hogy az fellépjen a Fidesznek nem tetsző hírportálok ellen. Megnéztük, hogy a szorgalmas munkával felépített hivatal egyébként mikről is ír a honlapján.

Nem mondhatni, hogy a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet amolyan gittegylet volna, legalábbis annak értelmében, hogy a feltöltött tanulmányok puszta száma is azt mutatja, hogy szorgalmas munka folyik náluk. Az más kérdés, hogy a hazai szuverenitásvédelem nem sok témát kutat, legalábbis a honlapján közzétett „tanulmányok” nagy része csak két-három témát jár körbe, de azokat sokszor és sokféleképpen.

Megnéztük az utóbbi időkben közzétetteket, s láttuk, hogy a hangzatos címek mögül gyakran tükröződnek vissza összeesküvés-elméletek, vagy olyan megállapítások, melyek nem objektívek, legfeljebb vélemények. Véleménye márpedig – ahogy a közmondás tartja – a hülyének is van.

Az ukrán kémekről és az Európai Unió állítólagos kormánybuktató szándékairól vagy a Transparency International Magyarország szóló irományok mellett olyanra is bukkanhat az olvasó, mely bőségesen foglalkozik a Trump elnök által nemrégiben beszántott USAID-dal. De található írás a szlovákiai politika nyomásgyakorló hálózat szereplőiről, és arról is – igaz itt csak egy Magyar Nemzetben megjelent cikket tettek ki, hogy – ügynökök dolgoznak a média világában és a civilek között is.

A kedvencünk azonban a Lánczi Tamás által jegyzett A mélyállam meztelen című írás, mely szó szerint így kezdődik: „Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége, a USAID az amerikai nemzetbiztonsági hálózat részeként jött létre. A szervezet éves költségvetése, a tőke, ami felett rendelkezik négy európai uniós ország GDP-jét előzi meg, dolgozóinak létszáma pedig egy kisebb magyar településével vetekszik. Ha beleszámoljuk azokat is, akiknek a neve csak a fizetési listáikon szerepel, akkor egy vidéki nagyvárost is benépesíthetnének az alkalmazottjaikkal. A szervezetnek önálló, globális társadalmi, politikai és gazdasági programja van, amely az intézményes amerikai politikai hatalom felett áll, nem kérheti számon és nem ellenőrzi senki. Az ügynökség agendáját a világ százharminc országában próbálta érvényesíteni. Eddig.”

Lánczi ebben eljut addig az egyébként az összeesküvés-hívők körében népszerű gondolatig, hogy a nyolcvanas évek végére az USAID döntéshozatalában és a végrehajtásban addig másodlagos szereplők jelentek meg, s ezek -azaz a különböző magánalapítványok, az átláthatatlan céghálók, a rejtőzködő és védett privátszféra, valamint a gazdaság óriásai – váltak az Egyesült Államok mögött „megbúvó és annak összerejére, társadalmi teljesítményére rátelepedett, mindkét nagy politikai párt elitjével szimbiotikus viszonyban álló valódi szuperhatalommá, vagyis mélyállammá„.

Szerinte ezek a szervezetek ma nagyobb veszélyt jelentenek a geopolitikai stabilitására, mint az atomfegyverek valaha is. Lánczi szerint szerepük volt többek között az Arab Tavasz és az ukrajnai Euromajdan előkészítésében és végrehajtásában. Bizonyíthatóan jelen vannak a világ összes konfliktuszónájában, részt vesznek a helyi és globális folyamatok alakításában.

A mélyállam nem bizonyított tény, hanem egy elmélet vagy értelmezési keret, amellyel egyesek megpróbálják magyarázni azokat a politikai döntéseket és erőviszonyokat, amelyek rejtve maradnak a választók előtt.

Lánczi véleménye nagyon rossz történelmi előzményekkel cseng össze – vélhetően akaratlanul – hiszen volt a történelemben olyan ország már Európában, aki nemzete egyes, a többiektől jól megkülönböztetett tagjait – mint egy nemzetközi összeesküvés résztvevőit – jelölte meg egy vesztett háború okozóiként. És nem csak megnevezte, de végül el is pusztította őket. Az akkori közvélemény megdolgozásában erős szerepet kapott a kötelező filmhíradó nézés, a kormánylapok mélyállamról, nemzetközi összeesküvésről harsogó uszító írásai.

De volt már hasonló korszak idehaza is. Aki nyolcadikos korában a történelemórákon figyelt, nem pedig legyeket fogott, hogy aztán kitépkedve azok szárnyait gyönyörködjön a vergődésükben, jól tudja, hogy az akkori nacsalnyik hol az imperialisták elleni harcról, majd a nemzetközi nagytőke elleni harcról, hol az osztályharcról, hol a békeharcról szónokolt, s működtetett egy, már a saját korában meglehetősen rossz hírnevet szerzett tényleg mélyállami szervezetet, az Államvédelmi Hatóságot. Mely azonban – neve ellenére – nem az államot, csak a pártállamot, s annak is csak kitüntetett vezetőit védte. Boldogtól, boldogtalantól. És az utóbbiból százezernyi is akadt.