Mégis lehettek kiskorú áldozatok a Szőlő utcai ügyben
A kormány hónapok óta azt harsogja, nincsenek kiskorú áldozatai a Szőlő utcai ügynek – vannak. A több mint tíz éve tartó nyomozás most került olyan fázisba, hogy újabb tanúvallomások és egyre bővülő vádirati elemek mutatják, a Szőlő utcában élő fiataloknak borzalmas körülmények között kellett élniük.
A kormány hónapok óta azt hangsúlyozza, hogy a Szőlő utcai javítóintézet ügyében „nincs kiskorú áldozat”, ezt ismételte meg több alkalommal Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Gulyás Gergely és Orbán Viktor is. Eközben azonban sorra szólalnak meg olyan korábbi gondozottak, akik azt állítják, hogy Juhász Péter Pál, az intézet korábbi igazgatója már 13-14 éves korukban visszaélt velük. A HVG arról számolt be, hogy az elmúlt hetekben újabb tanúkat hallgatott meg a rendőrség, akik szerint Juhász ajándékokkal, ígéretekkel vagy fenyegetéssel kényszerítette őket szexuális cselekményekre. A vallomások alapján a most felnőtt tanúk többen is úgy emlékeznek, hogy kiskorúként estek áldozatul.
Az RTL korábban már bemutatott egy női áldozatot is, aki azt állította, hogy 14 éves korában került olyan helyzetbe, amelyben Juhász szexuális tartalmú magatartást tanúsított vele szemben. A nő szerint a volt igazgató korábban külföldi utazásra is magával vitte, és később is tartotta vele a kapcsolatot. Az RTL riportja sem változtatta meg a kormányzati kommunikációt: Gulyás Gergely később is azt mondta, hogy „az eljárásnak nincs kiskorú sértettje”, igaz, hozzátette, hogy ha ilyen információ felmerül, azt ki kell vizsgálni.
A kormány álláspontjának egyik alapja a szeptemberben rendkívüli gyorsasággal elkészített Tuzson-jelentés, amelyet a parlamentben felmerült kérdés: „Ki az a Zsolt bácsi?” tett sürgetővé. A jelentés azt állította, hogy a hatósági vizsgálat kiskorú sértettet nem talált. A miniszter többszöri kérdésre is ragaszkodott ahhoz, hogy a jelentés kiadásakor minden benne szereplő megállapítás igaz volt, és nem adott magyarázatot arra, hogy az állam miért nem talált olyan tanúkat, akik most a sajtóban megszólalnak. Pintér Sándor belügyminiszter egy bizottsági meghallgatáson szintén nem reagált érdemben arra a felvetésre, hogy a korábbi kormányzati kommunikáció ellentmondásba került az újonnan felbukkanó áldozati beszámolókkal.
A nyomozóhatóságok eközben újabb bűncselekmények miatt terjesztették ki az eljárást. Juhász Péter Pált és élettársát már májusban letartóztatták emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt; emellett közfeladati helyzettel való visszaélés, lőfegyverrel kapcsolatos bűncselekmények, majd később hűtlen kezelés és okirathamisítás is felkerült a vádak sorába. A rendőrség korábban azt is közölte, hogy Juhász és párja olyan fiatal nőket vettek rá prostitúcióra, akik anyagilag és érzelmileg függtek tőlük, és papíron a javítóintézetben is foglalkoztatták őket.
A nyilvánosság előtt megjelenő tanúvallomások és az egyre bővülő vádirati elemek egyre inkább ellentmondanak annak a kormányzati állításnak, hogy az ügyben ne lennének kiskorú érintettek. Az ügyészség már azt is vizsgálja, hogy volt-e bárki, aki akadályozta a bizonyítékok eljutását a hatóságokhoz. A minisztériumok egyelőre nem válaszoltak arra az újságíók által feltett kérdésre, hogy a friss fejlemények fényében lehetségesnek tartják-e a korábbi hivatalos álláspont felülvizsgálatát vagy egy új jelentés elkészítését.
Az ügyre Magyar Péter is reagált, számos kemény kérdést vetett fel:
Miért segítette a magyar kormányzat Juhász Péter Pált és a többi rémet éveken keresztül, miért néztek félre?
És amikor századszorra buktak le, miért hazudták, hogy nem kiskorúak ellen követték el a bűncselekményeket, hanem „csak” a rábízott fiatal felnőttekkel, mintha az nem lenne szintén iszonyú bűncselekmény?
Orbán Viktor miért nem az áldozatok oldalára állt? Miért tussolta el évekig ezt a fertőt, ezt a pedofil hálózatot?
Kinek az érdekében nem csináltak semmit?
Mikor vállalja Orbán Vikor a jogi, politikai és erkölcsi felelősséget ezekért a szörnyű bűntettekért?
Közösségi oldalán azt is állítja: „Az a kormány, amelyik nem tudja, vagy nem akarja megvédeni a rábízott, elesett gyermekeket, annak mennie kell.
Orbánék megint cinikusan hazudtak és megint lebuktak.
Az Orbán-kormánynak mennie kell!”

Hozzászólások lezárva.