Meghalt Jószai Sándor

Megrendülve értesültünk csütörtök délelőtt, hogy elhunyt Jószai Sándor hódmezővásárhelyi képzőművész, ikonfestő. A művész, – akit tavaly Signum Urbis Honorantis-díjjal tüntetett ki a város, – 82 éves korában hagyott itt minket.
Jószai Sándorra már gyerekként nagy hatással volt a képzőművészet. Az alkotás mindig is mágnesként vonzotta. Már kisiskolásként Csikós Miklós szakkörében sajátította el a rajzolás alapjait. 1975-ben a mártélyi szabadiskolába is bekapcsolódott.
1968-tól az Alföldi Porcelángyárban dolgozott vésnökként. Itt ismerkedett meg a kerámiakészítés folyamatával és ismerte fel az anyagban rejlő kifejezési lehetőségek végtelen tárházát.
1986-ban a városnak adományozta a kertvárosi Csobogó kutat, ennek egy kisebb változatát Esztergom főterén is felállították. 1981-ben találkozott az ortodoxiával, az ikonok világa teljesen lenyűgözte. 1991-ben meghívták a németországi Bad Kissingenbe kiállítást rendezni. 1993-ban felvették a Nemzetközi Ikon Barát Klub (Hannover) tagjai közé: 1997-2002. között ikonfestészetet tanított a Rhöhn–Grabfeldi népfőiskolán.
1992-ben Nagy József, a Magyar Televízió vásárhelyi származású főoperatőre dokumentumfilmet készített róla, Az Ikonfestő címmel. 1991-2023-ig az ikonfestészetet szakköri formában tanította Hódmezővásárhelyen.
A helyi kórház kegyeleti szobájába egy nagy méretű keresztet és egy Istenanya ikont festett. Restaurálta a vásárhelyi ortodox templom kegytárgyainak egy részét, továbbá ikonokat és egy áldókeresztet is ajándékozott a közösségnek és végig aktív tagja volt ennek a felekezetnek. Köztéri munkái és ikonjai az ország számos településén megtalálhatóak. Alkotásai magángyűjteményekbe a világ minden részére eljutottak.
Őszinte részvétünk a családjának, barátainak, legyen könnyű neki a föld!
Hozzászólások lezárva.