Mátray Attila-díjat adnak át szerdán, utána rendes közgyűlés lesz

Szerdán délelőtt 9 órakor kezdődik az a díszközgyűlés, amelynek keretében átadják az idei Mátray Attila-díjat. Az esemény után kezdődik a rendes közgyűlés.

A Mátray Attila-díjat 2022-ben alapították, emlékezvén a vásárhelyi romákért nagyon sokat tevő Mátray Attilára. 2022-ben Tóth István megemlékezésében azt mondta, hogy Mátray mind szakmai, mind magánéletében példát állított mindannyiunk előtt. Bár egészségi állapota kerekesszékbe kényszerítette, de ennek ellenére rendkívül sokat tett a vásárhelyi romákért.

Mátray Attila nevéhez fűződik többek között a Szent Pál Ösztöndíj, a Trollmann Program, a Bari-Shej (cigány lányok továbbtanulási esélyeinek növelésére irányuló program), a cigány-magyar Ki Mit Tud tehetségkutató, a karácsonyi gála, a Nemzetiségek napja, a Gasztroudvar és a Csomorkányi Szociális Szövetkezet. A tavalyi év során egy olyan emberszerető, lelkiismeretes és segítőkész embert veszített el személyében a város, aki pótolhatatlan, ezért alapítottak róla elnevezett díjat. A cigányság felemelkedése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzők kaphatják meg.

A díj alapításának évében Rafai József bádogosmester, azt követően Ferkovics Menyhért kapta meg, tavaly pedig Gavodi István vehette át az elismerést.

Idén Rácz Káté Mónika veheti át a Mátray Attila-díjat. A díjátadó után kezdődik a rendes közgyűlés.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!