Marokkói tapasztalatokról is hallottak az érdeklődők a Mezőgazdasági Kar nyílt napján

A harmadik nyílt napját rendezte ma a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi Mezőgazdasági Kara. Az ide vágyók keresztmetszetet kaphattak a kar működéséről, a tanulási lehetőségekről, valamint egy ösztöndíjas marokkói élményeiről.

Paragi Dénes, harmadéves agrár- és üzleti digitalizáció szakos hallgató a Pannónia programnak köszönhetően vett részt egy három hónapos tanulmányúton Marokkóban. Nemcsak tanult ott – és közben itthon is –, hanem sokat kirándult, és szakmai tapasztalatait, valamint élményeit is az érdeklődő hallgatóság elé tárta a Mezőgazdasági Kar mai nyílt napján.

– Kifejezetten a juhtenyésztés tanulmányozása miatt mentem ki. Ami talán hasonlóság lehet Magyarország és Marokkó között, hogy mi is kezdünk a szárazabb éghajlat felé tolódni, és jó praktikákat tudunk onnan átvenni legeltetési szempontból. Látjuk, hogy ők milyen megoldásokat alkalmaznak, mert előbb-utóbb valószínűleg nekünk is hasonló éghajlatunk lesz, mint Marokkóban. Szerintem azoknak az embereknek, akik alapvetően kíváncsiak a világra, tehát nem félnek fejest ugrani egy ilyen kalandba, érdemes is belevágni. Én próbálom is ösztönözni őket, hogy vágjanak bele, mert mindenképp megéri – egy életre szóló élmény. Végül is a juhtenyésztésbe, a legeltetésbe és a kiskérődzők takarmányozásába szereztem betekintést – mondta.

A nyílt nap érdeklődői

Komarek Levente oktatási dékánhelyettes elmondta: ezen a nyílt napon is bemutatják a kar képzéseit, az érdeklődők információt kapnak a felvételi menetéről és a tehetséggondozásról, amelyekkel ösztöndíjat és pluszpontokat lehet elérni.

– Az alap- és a felsőoktatási szakképzéseket is megismerhetik az érdeklődők; választhatnak az agrár- és üzleti digitalizáció, a gazdaság és vidékfejlesztés, az agrármérnöki, mezőgazdasági mérnöki és a vadgazda mérnöki alapképzési szakok közül. A nem diplomás képzések közül kínáljuk a gyógy- és fűszernövény termesztő, a ménesgazda, valamint a mezőgazdasági felsőoktatási szakképzést – mondta.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!