Már a hűtőkben hűsölnek a borfesztivál borai
Már a kellő hőmérséklet felé tartanak azok a borok, amelyeket húsz borász hozott el az ország legismertebb borvidékeinek pincészeteiből, hogy azokkal a pénteken délután nyíló XIX. Borfesztivál vendégeit kényeztessék.
Csongrádi, villányi, szekszárdi, badacsonyi, tokaji borvidékek pincészetei, valamint Izsák borászai is megérkeztek a pénteken délután 5 órakor a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtti kisszínpadon nyíló borfesztiválra.
Az első borosok már szerda este beköltöztek faházaikba, bepakolták a hűtőket és a borokat, s azok java be is került a hűtőkbe, hogy a majdani fogyasztók kellő hőmérsékleten élvezhessék az ízeket.
Persze nemcsak a borászok, hanem a vendéglátósok is készülődnek az augusztus 20-ig tartó rendezvénysorozatra, amelyen várhatóan tízezrek vesznek részt – nemcsak Vásárhelyről, hanem a környező településekről is. Tavaly gyulaiakkal, békéscsabaiakkal, kiskunfélegyháziakkal, mosonmagyaróváriakkal és pécsiekkel is találkoztunk.
A buliból senki sem marad ki, legyen az szegény vagy tehetősebb, hiszen az összes színpadi műsort ingyen lehet megnézni – beleértve a péntek este 9-kor kezdődő Geszti-koncertet, a szombat este 9-kor kezdődő, tavaly is nagy sikert aratott, Edda-dalokat játszó Érzés zenekar műsorát, a vasárnap esti TNT, a hétfő esti Kozmix, a kedd esti Magna Cum Laude fellépését, valamint a szerda este fél 9-től a Magyar rapszódia című műsorával színpadra lépő Magyar Állami Népi Együttest.
Az sem marad étlen-szomjan, akinek a fizetése a hónap közepére már alaposan megcsappan, hiszen ha megéhezik, nem kell egy komplett estélyi vacsora árát kifizetnie – még zsíros kenyeret is kínálnak a megannyi enni-, inni- és rágcsálnivaló között. A választékban lesznek kontyos borok, pálinkák és mojitók, az ételek között pedig a cigány konyha fogásai mellett pizza, óriáspalacsinta és kürtőskalács is szerepel.
A Kossuth tér Alföldi Galéria felőli oldalára telepítették a mobilvécét, amely napszállta után erős megvilágítást kapott. Szerda késő este pedig a melegködös földi szúnyoggyérítő járat is útba ejtette a borfesztivál helyszínét.


Hozzászólások lezárva.