Máltai Szeretetszolgálat: oxigénpalack nélkül másszuk meg a Himaláját

Az idei év kiemelkedő eredményeket hozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hódmezővásárhelyi csoportjának élelmiszermentő programjában. Az akció, amely immár két éve működik folyamatosan a városban, csak idén szeptember végéig több mint 101 millió forint értékű élelmiszert juttatott el a rászorulókhoz.

Csütörtökön délelőtt 9 órakor már alig vannak a Serháztéri épület udvarán, a Máltai Szeretetszolgálat vásárhelyi telephelyén. Az épületben is már csak a rengeteg üres dobozt találjuk. Ha belegondolunk abba, hogy ezek a dobozok telis-tele voltak még pár órával ezelőtt, nem kell sokat számolgatnunk, hány éhes emberrel lesz kevesebb ma is Vásárhelyen. A dobozokban ugyanis azok a lejárathoz közeli élelmiszerek voltak, amelyeket az Interspar és a Spar ajánlott fel a jótékonysági szervezetnek. Ahhoz pedig, hogy ezek az élelmiszerek eljussanak a rászorulókhoz, rengeteg munkára van szükség, a szállítástól kezdve a szortírozásig. Mindez pedig nem jönne létre, ha nincsenek a szeretetszolgálat önkéntesei.

9 órakor már csak az üres dobozokat tudtuk lefotózni, pedig ezek hajnalban még mind tele voltak

Két évvel ezelőtt indult el a program, amikor megállapodást kötöttek két helyi áruházzal. Azóta minden nap – a szerda kivételével – a lejárat előtti, de kiváló állapotú élelmiszerek begyűjtése és szétosztása zajlik. Az idei elszámoláskor az összesített áruforgalom meghaladta a 101.901.000 forintot, ami jól mutatja az akció méretét és hatását. A kiosztott termékek között a teljes élelmiszer-paletta megtalálható: friss zöldségek, gyümölcsök, hűtött és mélyhűtött húsáruk, tejtermékek, sajtok, paradicsom és sok más. „Ez az eredmény még minket is meglepett” – mondta Mérai József, a hódmezővásárhelyi csoport vezetője. „Nagyon jó minőségű, kiváló állapotú élelmiszereket tudunk átadni a rászorulóknak” – hangsúlyozta. Sportos hasonlattal élve hozzátette: „Olyan érzés ez, mintha oxigénpalack nélkül másztuk volna meg a Himaláját.”

A helyi csoport mindössze nyolc önkéntesből áll, közülük egy fő közfoglalkoztatottként dolgozik. Mégis hetente 130–140 ember részesül a program keretében támogatásban, ami az évek során mintegy 30 ezer ellátottat jelentett. Az élelmiszerosztás szigorú rendben zajlik: hétfőn és pénteken az 1–4 fős családok kapnak csomagokat, szerdán a Tanyagondnokság szállít ki 10–12 embernek, csütörtökön pedig a nagycsaládosok jutnak élelmiszerhez. Emellett szerdán és pénteken ruhát is osztanak, hogy a támogatás komplex legyen.

Székely-Szabóné Viktória, a csoport önkéntese elmondta, hogy a program egyik sajátossága a személyes kapcsolat: „Mi semmilyen igazolást nem kérünk, de mindenkit kikérdezünk a körülményeiről – nem kíváncsiságból, hanem azért, hogy minél jobban tudjunk segíteni.” Az ellátottak köre az elmúlt években jelentősen bővült: a kezdeti 80 család helyett ma már több mint kétszer ennyien kapnak rendszeres támogatást. Sokan a város népjóléti irodáján keresztül jutnak el hozzájuk – sok esetben olyan emberek, akiknek nincsen áramuk, vizük, vagy alig jutnak napi élelemhez.

A hódmezővásárhelyi csoport immár hat éve van jelen a városban. A munka nemcsak élelmiszerosztásról szól: tanszerekkel, bútorokkal, gyógyászati eszközökkel és egyéb támogatásokkal is segítik a rászorulókat. A tevékenység egyre nagyobb erőfeszítést igényel a kis létszámú önkéntescsapattól, de az eredmények önmagukért beszélnek.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!