Magyar Péter Vásárhelyen: „A Tisza-kormány az adócsökkentés kormánya lesz”
Az ellenzék vezetője másfél év alatt immár harmadjára tartott nyilvános fórumot városunkban. Ilyenkor az az érzése támadhat az embernek, hogy ismét zajlik a közélet, az elmúlt, majd’ évtizedes stagnálás után.
A meghirdetett fél hétre már foltokban megtelt a Szent István tér. Ültek a templom lépcsőjén, a fűben, álltak a téren mindenfelé. Korosztályokból mindenfajta, osztogatták a tiszás programfüzetet, közben a hangfalak nyomták az ilyenkor szokásos várakozó zenét. A Tisza Párt vezetőjének hangja hét óra előtt kicsivel már el is sütött egy lázáros poént, olyan familiáris módon köszöntve Hódmezővásárhelyet.
Magyar Péter hamar rátért a párt egy fő ígéretére, az elszámoltatásra, ennek kapcsán ismét elmondta, hogy a Tisza húsz évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatot fog indítani a NAV segítségével volt miniszterelnökökkel, miniszterekkel szemben. Akkor már idősebb Orbán Győző és a hatvanpusztai birtok is terítékre került. Az ellenzék vezetője ejtett pár szót arról a szerinte hamis a dokumentumról, amely szerint pártja gigantikus adóemelésekkel kezdené a kormányzást.
A Tisza az adócsökkentés kormánya lesz
– jelentette ki Magyar Péter harangszó kíséretében a friss vádakra reagálva. Ennek kapcsán előhozta a már szinte közhelyes korrupciós ügyeket (az úgynevezett honvédelmi miniszter érdekeltségei, Schmidt Mária adómentessége, a miniszterelnök testvéreinek bizniszei, s természetesen Lázár János ügyei).
Nem elég egy kormányváltás, nem elég egy rendszerváltás, azon kell dolgoznunk, hogy az emberek ne csalódjanak újra
– fogalmazott a Tisza Párt vezetője, aki hozzátette, egy kék Skodával érkezett a fórumra. Ezt követően felsorolta, hogy győzelem esetén a Tisza-kormány miniszterelnökének az első útja Varsóba, az ezeréves baráthoz, második Bécsbe, az évszázados regionális szövetségeshez, a harmadik Brüsszelbe az EU-s pénzekért vezetne. Külön megszólította az ifjúságot, akik szerinte kimondottan szerencsések, mert ők „a történelem főutcáján járnak”.
Az elszámoltatás kapcsán azt is elmondta, hogy a NAV mellett felállítanak majd egy Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, illetve ha helyreállt a független igazságszolgáltatás, minden létező eszközzel védeni fogják a nemzeti vagyont.
Felsorolta a párt Szent István Programjának tételeit, az általuk deklarálni kívánt nemzeti minimumokat, illetve kiemelte – miközben üdvözölte a tömegben álló Márki-Zay Pétert a színpadról -, hogy minden településvezetővel együtt fognak dolgozni pártállástól függetlenül. Beszédének a végén üzent azoknak, akik önös érdekből vezérelve akadályozzák a rendszerváltást (többek között az állítólag 106 jelölttel versenybe szálló DK-ra célzott), azt üzente, hogy felettük nem ő, nem pártja, hanem a magyar nép fog ítéletet mondani.
A végén a közönségben körbement egy mikrofon; a nézői kérdések többek között az elszámoltatás speciális eseteiről (Kiss-Rigó püspök viselt dolgairól), az illegális migrációról, a kétfordulós választási rendszer visszaállításáról, a mezőgazdaság és az oktatás fejlesztésének konkrét momentumairól, a Fidesz-kormányok után maradó gazdasági gödörről, illetve az egészségügyről szóltak. Ez utóbbi téma kapcsán az egyik kérdező, egy nagycsaládos édesanya elcsukló hangon vázolta a helyzetét Magyar Péternek (halmozottan beteg gyereket nevel), s arra kérdezett rá, a Tisza-kormány tervez-e olyan intézményt létrehozni, ahol gondoskodnak az önellátásra képtelen emberekről, ha a szülő már nem lesz. A Tisza vezetője azt válaszolta: „meg fogjuk csinálni”.
A fórum után Márki-Zay Péter polgármester egy kézfogás mellett átadott egy levelet a Tisza Párt elnökének, amelyben „negyvenháromezer vásárhelyi nevében” kérte, hogy kormányra kerülése esetén gondoskodjon arról, hogy a város megkapja végre a neki járó állami és uniós forrásokat.

Hozzászólások lezárva.