Magyar Péter szerint a Fidesz tiltott aláírásgyűjtést folytat, Orosházán véletlenül fénymásolt íveket adtak le
„Megkezdte a választási csalásokat a Fidesz. Orosházán lemásolták az aláírásgyűjtő íveket, és véletlenül azt adták le a Választási Irodának. A jogszabály szerint tilos megőrizni az ajánlók adatait”, közölte Magyar Péter kedden.
A Tisza Párt vezetője a Facebookon azt írta, hogy ezen felül
több körzetben kórházakban, iskolákban, vagy munkahelyeken folytatnak tiltott aláírásgyűjtést. Több fideszes jelölt bűncselekmény elkövetésével rágalmazza a Tisza jelöltjeit.
Magyar Péter szerint a Fidesz jelöltjei önkormányzati és állami erőforrásokat, sőt az Agrárkamara fórumait is igénybe veszik a kampányukhoz.
A többi ellenzéki párt jelöltjeivel kapcsolatban azt jegyezte meg, hogy sokszor a Tisza Párt jelöltjeként hivatkoznak magukra a szórólapjukon. A pártelnök azt ígérte, bejelentést tesznek az érintett helyi választási bizottságnál, szükség esetén pedig feljelentést is tesznek.

Hozzászólások lezárva.