Magyar Péter Kötcsén: Nem leszünk többé következmények nélküli ország

Kötcsén tartott beszédet a Tisza Párt elnöke, egy napon a Fidesz-piknikkel. Magyar Péter szerint Orbán és Gyurcsány két stílust, két pártot és két korszakot jelentett, de az eredmény közös volt: egy vesztes Magyarország. Bejelentette a 2026-os kampány elindítását is, amely szerinte „brutális” lesz.

Szimbolikus sétával indította a vasárnapot Magyar Péter, aki Balatonőszödről gyalogolt el Kötcsére, a Fidesz szokásos évi piknikének helyszínére. A helyszínválasztás egyik esetben sem volt véletlen, a politikus ezzel érzékeltette az „az Orbán-Gyurcsány korszak lezárását”. A Tisza elnöke azonban nemcsak gyalogolt, hanem beszédet is mond a Hősök terén, nem messze a kormánypárt rendezvényétől.

A beszédet eredetileg 11 órakor kezdte volna, de csúszott, mert Magyar Péter tájékoztatása szerint a parkolók megteltek és a meghirdetett időpontban még még több kilométeres kocsisor állt a faluig. Azt is írta, hogy drónozni nem tudnak a helyszínen, mert a TEK lezárta a légteret.

Kezdéskor ígéretük szerint bemutatták a párt új arcait. Egyikük Forsthoffer Ágnes, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének régióvezetője, aki szeptembertől a Tisza harmadik alelnöke lett, és a párt turisztikai szakértője lesz. A színpadra lépett Kármán András közgazdász is, a második Orbán-kormány államtitkára, aki a Tisza Párt júliusi kongresszusán az első sorban ült Nagykanizsán.

Ez egy dimbes-dombos tíz kilométeres út – de nekünk, magyaroknak az elmúlt húsz évet jelenti. Két évtizedet, amit elvesztegettünk. Ezek hazánk legszebb évei lehettek volna. Két évtized, amelynek a fejlődésről kellett volna szólnia

– jelentette ki a színpadra lépő Magyar Péter. Szerinte „Őszöd a hazugság politikáját jelentette. Kötcse pedig a cinizmusét”.

Magyar Péter ezután párhuzamba állította Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet, akik ugyan két stílust, két pártot és két korszakot jelentettek, de az eredmény közös volt: egy vesztes Magyarország. Amit azonban nem vettek el tőlünk, az a magyar szív. „A magyar soha nem fél, hanem egész” – mondta.

Szerinte ma már egy egész ország látja, mit jelent a folyamatos gyűlöletkeltés és uszítás. Orbán pedig – akit Hatvanpuszta kordonok mögött dáridózó és reszkető lakójának, a török császárnak hív – nem érti, miért nem működik már az áfium, amit olyan régóta kever. A varázslat elmúlt. A király, a török császár meztelen.

A pártelnök szerint bezártak minket egy körhintába. Egyik oldalon hazugság, a másikon cinizmus. Egyik évben Őszöd, másik évben Kötcse, a magyar emberek pedig csak álltak tehetetlenül, nézték, hogy mindig ugyanazok az arcok jönnek a szavazataikért. De most eljött a pillanat, és kaptunk egy utolsó esélyt, hogy visszaadjuk az országot a polgárainak, hazahozzuk a fiataljainkat. Ha most nem állunk ki magunkért, a gyerekeinkért és az unokáinkért, akkor újabb nemzedékek fognak elmenni, akkor tényleg kiürül a magyar vidék, akkor tényleg a teljes demográfiai összeomlás jön.

2026 nem csak egy választás lesz. 2026 egy utolsó, óriási esély lesz és a működő ország születésének éve is egyben

– fogalmazott Magyar Péter, aki egyúttal bejelentette, hogy hivatalosan is elindítják a 2026-os választás kampányát, ehhez létrehozták a Tisza Világ applikációt, amelyet kedden fognak részletesen prezentálni.

Beszélt a Működő Magyarország négy pilléréről, ezek a gazdag és sikeres ország, a békés és rendezett ország, a tiszta és haladó ország, illetve a szabad és boldog ország. Ezek a környezetvédelem, a szociális és egészségügyi ellátórendszer, a rendvédelem és az igazságszolgáltatás kérdésköreit jelentik.

Beszélt az elszámoltatásról is. Mint mondta, nem fogják elfelejteni azt a bűnt és igazságtalanságot, amit Magyarországgal tettek. Ezért hozzák létre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, adják vissza a nyomozó hatóságok és az igazságszolgáltatás függetlenségét, ezért indulnak majd 20 évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatok.

Akik ellopták a nemzeti javainkat, nem úszhatják meg. Nem leszünk többé következmények nélküli ország

– jelentette ki, majd felsorolt néhány tételt a kiemelt terveik közül:

  • Kiemelte, hogy a Tisza Párt az adócsökkentések kormánya lesz. A legkevesebbet keresőknek 9%-ra csökkentikk a személyi jövedelemadóját, a legmagasabb kulcs marad 15%.
  • Az egészséges élelmiszer és a tűzifa áfáját 27-ről 5%-ra, a vényköteles gyógyszerek áfáját 0%-ra csökkentik.
  • Megduplázzák a családi pótlékot és a nyugdíjasoknak évi 200 ezer forintos SZÉP-kártyát adnak.
  • Elindítják az augusztus 20-án bejelentett Szent István Programot: 10 kistelepülésenként plusz 1 milliárd forintot adunk a településeknek, melyek helyben dönthetik majd el, hogy ezt a forrást mire használják fel.
  • Ígérete szerint a Tisza-kormány hazahozza az uniós forrásokat.

A pártelnök a következő hónapokra csak három dolgot tudott ígérni: munkát, munkát és munkát. Végül egy kiskakassal a kezében köszönt el a közönségtől.

Olvasói fotó

A Tisza Párt kötcsei rendezvényén városunkat is képviselték egyes résztvevők, olvasónktól képet is kaptunk a helyszínről.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!