Ma is várják a városukat szerető önkénteseket

Ma is várja a Tiszta Vásárhelyért Egyesület azokat a vásárhelyieket, akik segítenének a zöldhulladék eltakarításában. 18 órakor a piac parkolójában vagy pár perccel később a Damjanich utcában találkozhatnak.

Már két alkalommal dolgozott az az önkéntes-csapat, akiket Berényi Károly alpolgármester szervezett össze közös munkára. A Damjanich utcai játszóteret és környékét már megszabadították a lehullott faágaktól, most a központ felé haladva folytatják az utcában a munkát.

Túl az esti tornának is beillő munkán, az igazi közösségi élményen és a jóleső érzésen, hogy valami hasznosat tett az ember a városáért, az önkéntesek szerint azt is nagyon szívet melengető látni, hogy a lakosok milyen hálásak. Legutóbb egy fagyizó nyitott ki a kedvükért a munka befejezése után, csak hogy megvendégelhesse őket – hálából – egy-egy fagyira, de olyan vásárhelyivel is találkoztak, aki sütit vagy hideg vizet vitt nekik. Természetesen nem ezért teszik, amit tesznek, de ahogyan egyikük fogalmazott: „Mindig annyit kapsz vissza a közösségtől, amelyit beleadsz”.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!