Kovács Imre Attila irodalmár a Németh László Városi Könyvtár Márai programja utolsó előadásában a 125 éve született író Röpirat a nemzetnevelésről című esszéjéről tartott tanulságos előadást.
– A hiány inspirált: korábban volt egy életútvázlat, egy életút-bemutatás, aztán egy ízelítő egy szépirodalmi műből, majd a költészetéről is szó esett. Talán csak a tanulmány vagy az esszé maradt ki – ezt pótoljuk most. A választásom több okból esett Márai Sándor Röpirat a nemzetnevelés ügyében című írására. Ez egy 1942-es, nagy terjedelmű, szinte könyv méretű esszé. Eléggé szokatlan mű Márai életművében, kissé ki is lóg belőle. Emellett volt egy vásárhelyi vonatkozása is, ami miatt úgy gondoltam, érdemes a helyi közönség számára is bemutatni. Természetesen vannak aktuálpolitikai áthallásai is – Európa válsága, a háború –, de alapvetően ezek a szempontok vezettek a választásban. Részben a saját kutatási témámhoz is kapcsolódik az eszmetörténeti vonulata, hiszen bizonyos pontokon rímel az általam vizsgált korszak kérdéseire – mondta Kovács Imre Attila.
Márai a nemzetnevelés kérdését az alapoktól közelíti meg: már kisiskoláskortól kezdené a felkészítést. Az esszé egyik legfontosabb gondolata, hogy nem is annyira a II. világháború borzalma határozza meg a szöveg hangulatát, hanem az ürességtől való félelem, a horror vacui: mi történik majd a háború után, milyen állapotban talál bennünket a béke? Márai ehhez próbál szellemi iránymutatást adni, különösen a fiatal generációk nevelésén keresztül.
– Konkrét tantervet vagy részletes programot nem ad, inkább egy szemléletet vázol fel. A „mélyműveltség” megalapozását tartja kulcsfontosságúnak, már gyermekkorban. Úgy látja, hogy a polgárság nem teremt kultúrát, a középosztály pedig hajlamos a giccs felé sodródni – ezek a megállapítások ma is ismerősen csengenek. Az idő múlása ellenére sok tekintetben úgy tűnik, mintha ezek a problémák ma is jelen lennének. Az esszé tanulságos abból a szempontból is, hogy rávilágít: a nagyhatalmaknak a mesterségesen konstruált érdekeik helyett a valós érdekeikre kellene figyelniük. Ezt Márai 1942-ben fogalmazta meg, ami különösen elgondolkodtató – mondta az előadó, aki utalt arra is, hogy az esszé kötődik Vásárhelyhez is Imre Sándor révén, aki, vásárhelyi születésű pedagógus volt, és 1912-ben írta meg a Nemzetnevelés című alapművét. Ez a munka a nemzetnevelés elméleti és kultúrtörténeti megalapozását adja. Így maga a nemzetnevelés programja egy vásárhelyi születésű gondolkodóhoz is köthető.
– A Máraihoz való viszonyom is változott a kutatómunkám során: úgy érzem, jobban megértem őt, közelebb kerültem a személyiségéhez is. Rendkívül racionális embernek mutatta magát, ugyanakkor erős impulzivitás is jellemezte. Számomra most úgy rajzolódik ki, mint egy kivételesen éles eszű gondolkodó volt, aki felismerte, hogy a világot nem feltétlenül a racionalitás irányítja. Íróként ebben a feszültségben próbált helytállni – nem is akármilyen módon. Márai olvasását mindenképpen ajánlanám, bár jó lenne, ha nem kényszerből, nehéz idők hatására fordulnánk hozzá. Inkább méltósággal és emberséggel érdemes közelíteni az írásaihoz – tette hozzá Kovács Imre Attila.
Az előadás címe is Márai arra a gondolatára utalt, hogy „a béke hősiessége a műveltség”. Ez a mondat a lillafüredi írókongresszuson elhangzott beszéde zárógondolata volt, amely később az esszébe is bekerült. Olyan sűrű és jelentés gazdag állítás, amely önmagában is értelmezésre szorul – és éppen ez adta az előadás egyik fő irányát.
Hozzászólások lezárva.