Levizsgáztatták a vásárhelyi menzát

Elégedetlen szülő telefonált pénteken a Polgármesteri Hivatal Kabinetjére, hogy panaszt tegyen a menzára. A polgármester fogta magát, és néhány kollégájával együtt átment a Cseresnyésbe, hogy – sokadjára – letesztelje az ott kínált menza-menüt. Az eredmény nem meglepő módon: ötös.

A menzapanaszokat jöttünk kivizsgálni” – kezdte péntek déli bejelentkezését Márki-Zay Péter, a Cseresnyés Kollégium ebédlőjének egyik asztalától. A polgármester és munkatársai minden évben többször is letesztelik, mit kapnak a vásárhelyi gyerekek a Prizma Food Kft. közétkeztető cégtől, ezt tették most is. A dolog apropója ezúttal az volt, hogy egy szülő betelefonált a Kabinetre, hogy elsorolja panaszait a menzára.

Hangsúlyozta, megnyugtató, hogy immár egy profi cég látja el a közétkeztetést, akik egyébként minden szabályt, előírást pontosan betartanak, „itt nem kell félni, hogy a gyerekek elkapnak bármilyen fertőzést„, de a menza mind ízből, mind minőségből ötösre szokott vizsgázni a kormányzati ellenőrző szerveknél is – emlékeztetett a polgármester, aki mindezek fényében csodálkozik, hogy a szülőktől még mindig jön panasz. Szerinte ezek csak a kisétkezéseknél lehetnek indokoltak, mert például „egy szelet kenyér egy darab mackósajttal” valóban nem elég egy tizenhat éves sportolónak.

A mai menü egyébként gombakrémleves volt, illetve gnocchi paprikás sajtmártással. „Csak a legjobbakat tudom elmondani most is” – jegyezte meg Márki-Zay Péter, szerinte mind a mennyiség – gyerekadagot kértek -, mind az íz rendben volt. A kóstolásra egyébként elkísérte több képviselő, illetve a Kabinet munkatársai is, akik mind ugyanezen az állásponton voltak.

A polgármester azt is megosztotta, hogy az idei évtől újításként nem kell előre egész hónapra eldönteni, hogy A, vagy B-menüt szeretne-e a gyerek, hanem időközben is lehet módosítani.

A panaszos szülőt Márki-Zay Péter egyébként meghívta, hogy együtt étkezzenek a menzán, de az végül nem élt vele, viszont a polgármester elmondása szerint elfogadta a válaszokat, és megnyugodott.

Örülök, hogy megnyugodott, ettől függetlenül mi eljöttünk, kipróbáltuk, és ötösre vizsgázott a vásárhelyi menza” – értékelt végül a városvezető.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!