Legközelebb lehet, hogy Batidára szervez demonstrációt Hadházy Ákos
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombaton tüntetést szervezett Hatvanpusztára, az Orbán család birtokához. Akkor azt mondta, szeptember másodikára hirdeti meg a következő nagygyűlését, de lehet, hogy hamarabb is találkoznak, mert néhány diák minden keddre hirdet tüntetéseket.
A képviselő azért szervezett tüntetést a hatvanpusztai birtokhoz, mert szerinte ez az a hely, „amit minden magyarnak látnia kellene” és amire Orbán Viktor azt mondta, hogy semmi köze hozzá, az csak egy mezőgazdasági üzem, amely az édesapjáé. A különböző beszámolók szerint nagyjából 2 ezren vettek részt a megmozduláson, amely egy egy „túrázással” ért véget a birtok körül. A szomszédos birtokon egyébként, – ami a Mészáros Cégcsoporté, – zebrákat, antilopokat és bölényt is fotóztak már.
Az biztosnak tűnik, hogy Hadházy Ákos szeptember 2-án a Ferenciek terén folytatja tüntetéssorozatát, ameddig az Orbán-kormány „vissza nem vonja a technofasiszta és az átláthatósági törvényt.” A független képviselő a Népszava kérdésére azt sem zárta ki, hogy a jövőben Lázár János, vagy más fideszes politikusok luxuskomplexumainál szervezzen hasonló megmozdulásokat.

Hozzászólások lezárva.