Leadta országos listáját a Mi Hazánk
A Mi Hazánk február 27-én pénteken leadta országos listáját és az ahhoz szükséges ajánlásokat, jelentette be a Nemzeti Választási Bizottság épülete előtt tartott budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László.
A pártelnök azt mondta, mind a 106 egyéni választókerületben összegyűjtötték a szükséges (minimum 500) ajánlásokat, így mindenütt indítanak önálló jelöltet. Arra reagálva, hogy egyes pártok küzdenek az ajánlásgyűjtéssel, Toroczkai László azt mondta, a Mi Hazánk még soha nem volt ennyire eredményes.
Ennek alátámasztásaként elmondta, négy évvel ezelőtt csak a második héten adták le a listájukat, most viszont az első hét végére megtették ezt, ráadásul 2022-ben négy választókerületben nem is indítottak egyéni jelöltet.
A Mi Hazánk listájának első 20 helye:
- Toroczkai László pártelnök,
- Dúró Dóra elnökhelyettes,
- Apáti István alelnök,
- Novák Előd alelnök,
- Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő,
- Dócs Dávid alelnök,
- Szabadi István pártigazgató,
- Pakusza Zoltán alelnök,
- Lantos János, a párt munkavállalók érdekképviseletével foglalkozó munkacsoportjának vezetője,
- Fiszter Zsuzsanna kazincbarcikai önkormányzati képviselő,
- Kispalkó Szilveszter, a Mi Hazánk nemzetpolitikai kabinetjének elnöke,
- Kisberk Szabolcs kommunikációs igazgató,
- László Attila Tibor, Pilis város polgármestere,
- Bartal András fővárosi alelnök,
- Balog Csaba fővárosi elnök,
- Varga Tamás pécsi önkormányzati képviselő,
- Nagy Zoltán, Hajdúböszörmény volt alpolgármestere,
- Bartha Barna, a párt Pest vármegyei elnöke,
- Binder Csaba, a párt ifjúsági szervezetének vezetője,
- Földesi Mihály, a párt politikusa.
Toroczkai László jelezte, hogy Borvendég Zsuzsanna szerepeltetése szimbolikus, a politikus ugyanis a továbbiakban is EP-képviselő szeretne maradni.
A Fidesz és a Tisza Párt már a kampánystart napján, február 21-én délelőtt összegyűjtötte a szükséges minimumot, a DK és a Kutyapárt még nyomja.

Hozzászólások lezárva.