Lázár tett egy gesztust a Mi Hazánk részére
Tavaly november óta már nem volt napirenden a kérdés, azóta viszont lement egy tiltott Pride, amely potenciálisan szembefordíthatja egymással a két pártot, így a miniszter ismét letette a voksát a szélsőjobb mellett.
Miniszteri rendeletben nyilvánította műemlékké a XII. kerületi Turul-szobrot Lázár János építési és közlekedési miniszter – számolt be Magyar Közlönyt szemléző Telex. A rendelet szerint „a védetté nyilvánítás célja a Turul-szobor képzőművészeti értékeinek megőrzése”.
Lázár még 2024 októberében a Kormányhivatalnál kezdeményezte a szobor ideiglenes védelem alá helyezését, a hivatal ezt el is rendelte azzal az indoklással, hogy a szobrot a megsemmisülés fenyegeti. Ám a kutyapártos Kovács Gergely vezette kerület megtámadta a döntést a bíróságon, így a Fővárosi Törvényszék a múlt héten jogerősen megsemmisítette az ideiglenes védelemről szóló határozatot. A hegyvidéki polgármester számára különösen fontos kérdés a szobor sorsa, hisz megválasztásakor azt ígérte, eltünteti a vitatott műalkotást. Lázár János tehát ezúttal nem bajlódott a hivatali hercehurcával, egyszerűen rendelettel adott műemléki védelmet a turulnak.
A szobor idén húsz éve áll a Böszörményi úton, és azóta lángol fel újra és újra a fájdalmas vita körülötte. Az alkotásban lévő ellentmondás gyökere az, hogy egy eleve – nyilasok által is – terhelt szimbólumra, egy turul alakjára egyszerre írták rá tettesek és áldozatok neveit. A műemlékről és annak történelmi kontextusáról Ács Dániel, a 444 munkatársa készített egy erős dokumentumfilmet, amelyet megtekintve érthetőbbé válnak a szobor körüli indulatok.
Kovács Gergely korábban úgy nyilatkozott, hogy a szobor eltávolítása nem tartozik majd az első intézkedései közé, mert nem akarja polgármesterségét azzal kezdeni, hogy utcai harcot vívnak a Mi Hazánkkal.

Hozzászólások lezárva.