Lázár szerint a kegyelmi ügy döntheti el a választást, Márki-Zay Pétert pedig „hasznos idiótának” nevezte
A 2024-es kegyelmi botrányt nevezte meg a Fidesz esetleges 2026-os választási vereségének legfőbb okaként Lázár János abban az interjúban, amelyet Lentulai Krisztiánnak adott a Mandiner YouTube-csatornáján. A miniszter szerint ez az ügy olyan politikai károkat okozott, amelyek máig meghatározzák a kormánypárt mozgásterét és megítélését.
Lázár János a Mandiner YouTube-csatornáján Lentulai Krisztiánnak adott interjúban arról beszélt, hogy ha a Fidesz nem nyer 2026-ban, annak egyik fő oka a 2024-es kegyelmi ügy lesz. A miniszter szerint ez az eset alapvetően átrendezte a politikai térképet és hosszú távú hatással van a kormánypárt mozgásterére. Lázár úgy fogalmazott, hogy a botrány „súlyos morális probléma”, amelynek következményei a választásokig is érezhetők maradnak.
A miniszter az interjúban kitért arra is, hogy a Fidesz kommunikációjának középpontjában az egyszerűség és az értékek világos átadása áll. Lázár szerint „aki értékeket akar rákényszeríteni a választópolgárokra, az el fogja veszíteni a választást”. Hangsúlyozta, hogy a választók számára a mindennapi problémák, például a gáz- és villanyszámla, fontosabbak, mint a politikai elméletek vagy ideológiai viták.
Az interjú második felében Lázárnak egy asszociációs játék keretében közéleti szereplőkre, politikusokra, újságírókra kellett röviden reagálnia. A felsorolásban Márki-Zay Péter neve is előjött, róla azt mondta: „Hasznos idióta most”, ami jól illeszkedik abba a személyeskedő, leminősítő hozzáállásba, amit a miniszter a hódmezővásárhelyi polgármester irányában mutatott az utóbbi években, de tükrözi azt a sértettséget is, amit Márki-Zay 2018-as győzelme, és a Fidesz akkori, szimbolikus veresége okozhatott számára.
Lázár nemcsak politikusokat, hanem újságírókat is érdekes megjegyzésekkel illetett az interjúnak ebben a részében, például Gulyás Mártonról azt mondta: „Fú… Kár, hogy ügynök„, Simor Dánielt pedig „tehetséges kis gonosztevő”-nek nevezte.
Az interjú egészében a miniszter azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz számára kulcskérdés a 2024-es kegyelmi ügy kezelése és a választói bizalom helyreállítása, mert szerinte ezen a ponton dőlhet el a következő választás kimenetele.
Aki szeretné, itt visszanézheti a teljes interjút:
(Forrás: 444)

Hozzászólások lezárva.