Lázár államtitkára adott tanácsokat Rákaynak, hogyan alkalmazza kreatívan a jogszabályokat villabővítésnél
Az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára személyesen járt utána annak, hogy mit kezdhet a jogszabályi korlátozásokkal a Ranolder-villa tulajdonosa, ha a felújítás mellett bővíteni is akarja a badacsonyi hegyoldal szőlőültetvényei között álló műemléképületet.
Lánszki Regő, aki Lázár János tárcájánál az építésügyek fő felelőse, és emellett az országos főépítészi posztot is betölti, hosszú levélben vette sorba, milyen lehetőségei vannak Rákay Philipéknek a jogszabályok kreatív alkalmazására.
A 24.hu szerint az említett találkozón részt vettek Rákay mellett az átépítési terveket készítő szakemberek, az országos és a balatoni főépítész, illetve badacsonytomaji önkormányzati képviselők is. Az egyeztetésről készült feljegyzés szerint a résztvevők abban állapodtak meg, hogy a lehetséges verziók közül a helyi építési szabályzat (hész) módosítását kezdeményezik.
A polgármester szerint a szabályozási eljárás azért indult el, mert a korábbi, félbehagyott építkezés következtében olyan műszaki helyzet alakult ki, mely a felújítást nehezíti és környezetterheléssel járna.
A 24.hu megkérdezte Lázár tárcáját, hogy mennyire bevett szokás az, hogy egy államtitkár ad felvilágosítást és tippeket konkrét ingatlanügyekben. Azt válaszolták, hogy a villa tulajdonosa egy szakmai egyeztetést követően jogértelmezést kért az ÉKM-től, de ez nem rendkívüli, hanem a tárca mindennapos feladatainak a része.
A villát 2017-ben Tiborcz István cége vásárolta meg, majd a Zemplén Market Zrt-hez került 2018-ban. Az épületet mindössze 135 millió forintos értéken vitte be az újonnan létrehozott Ranolder Villa 1864 Kft.-be. Ezt a társaságot vásárolta meg aztán a Rákay Philip kizárólagos tulajdonában álló Norton Consulting Zrt.

Hozzászólások lezárva.