Kutyapárti jelölt is indul a vásárhelyi-makói választókerületben
A szegedi Pál Anna Viktória a MKKP – Magyar Kétfarkú Kutya Párt hivatalos jelöltje a Csongrád 4. számú országgyűlési egyéni választókerületben. Ezzel ő a hetedik, aki Lázár János eddigi mandátumát szeretné elnyerni.
„Szegeden élek, de sokfelé dolgozom. Fotóriporter vagyok, ezért sem szoktam félrenézni, ha problémákat látok. Régóta járom és dokumentálom a térséget, de nem szeretném csak végignézni, ahogy az aszály pusztít, és a tanyavilág eltűnik. Az utcán már jól festünk, jól festene nekünk a Parlament is! Négyeljük fel a kétharmadot, szavazz rám, mert én is rád szavaznék!” – olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján. a kutyapárti jelöltről.
Pál Anna Viktória indulását ugyanakkor jelentősen árnyalja, hogy korábban arra kérték a választókat: egyéni jelöltként ne rájuk szavazzanak, hanem más ellenzéki jelölteket támogassanak, az MKKP-t pedig kizárólag listán segítsék.
Pál Anna Viktória immár a hetedik induló, aki szeretné elnyerni a vásárhelyi–makói választókerületben Lázár János megüresedő egyéni országgyűlési mandátumát, amelyre – ahogyan arról korábban már beszámoltunk – rajta kívül még hatan aspirálnak.
A jelenlegi jelöltjelöltek – hiszen csak az válik hivatalosan képviselőjelöltté, aki a térségben majd legalább ötszáz ajánlást összegyűjt – a hódmezővásárhelyi székhelyű, 4. számú egyéni választókerületben mérkőznek meg egymással. A körzetben összesen 76 771 választópolgár jogosult arra, hogy voksával döntsön arról, ki képviselje Lázár János után a vásárhelyi–makói térséget az Országgyűlésben.
Az eddig ismertté vált jelöltek ábécérendben:
Czirbus Gábor (Fidesz–KDNP), Ferenczi Gábor (Tisza Párt), Hegyi Adrián (Munkáspárt), Leitner Szilárd (független), Mucsi Tamás (Demokratikus Koalíció), Pál Anna Viktória (MKKP – Magyar Kétfarkú Kutya Párt), Veres Csaba Levente (Mi Hazánk Mozgalom).

Hozzászólások lezárva.