Hetvennél is több, a Dél-Alföld minden szegletéből érkezett versenyző vett részt a Hódmezei Őrzők Íjászegyesület hagyományos újévköszöntő íjászversenyén. A Sóshalmi Olvasókör környékén különféle célokra – így vaddisznóra, középkori harcosra, sőt még törökre is – lőttek a résztvevők, jobbára állva, ám az egyik célcsoportnál „paripára” is kellett pattanniuk, még ha csak egy fából készültre is.
Idősek, fiatalok, valamint egész családok vettek részt a Hódmezei Őrzők Íjászegyesület szombati, hagyományos újévköszöntő íjászversenyén, amelyet immár tizenhatodik alkalommal rendeztek meg. A történelmi íjak birtokosai közül sokan beöltöztek az ősmagyarok László Gyula régész által rekonstruált ruházatába, mások csupán eleink fejfedőit viselték, de olyanok is akadtak, akik modern kabátban álltak „rajthoz„.
A résztvevők több helyszínen, többféle – álló, vagy forgó, kisebb, vagy nagyobb – célra, sőt vaddisznóra is lőttek, ügyelve arra, hogy a nyílvesszők ne a szántóföldön tűnjenek el, hanem eltalálják, lehetőleg minél kisebb sugarú körben a cél felfestett középpontját.
A csapatok tagjai egymás után adták le lövéseiket, majd amikor az utolsó versenyző is végzett, odasétáltak a céltáblákhoz, megszemlélték a találatokat, mindenki kihúzta a saját nyílvesszőit, visszatette azokat a tegezébe, majd továbbindultak a következő állomás felé.
– 2000-ben találkoztam először ezzel a sporttal, magam pedig 2001 óta, azaz immár pontosan 25 éve íjászkodom. Az íjászat az életemnek olyan kiegészítő részévé vált, amelyben rátaláltam önmagamra, és képes vagyok megvalósítani magam. Ezért gondolom úgy, hogy fantasztikus sportról van szó, olyan kikapcsolódásról, amely minden ember számára építő jellegű lehet. Már az első újévi íjásztalálkozón is itt voltunk. Nagyon régi baráti szálak fűznek bennünket össze a Hódmezei Őrzőkkel, ezért minden év első szombatján itt kezdjük az évet az íjászat szempontjából – mondta Fabulya Attila, a békéscsabai Csaba–Lovas Íjászkör tagja.
– Immár 16. alkalommal rendezzük meg ezt az újévköszöntő eseményünket. A cél elsősorban az, hogy minél hamarabb megkezdjük az idényt, illetve az is, hogy az ünnepi kényelemből egy kicsit mindenki kimozdulhasson. Hála Istennek az időjárás is kegyes hozzánk, nagyon lelkes a társaság, és azt is tapasztaljuk, hogy sok helyről érkeztek résztvevők. Ilyenkor egészen más a hangulat, mint nyáron, a megszokott nagyobb rendezvényeken. Van egyfajta „pótszilveszteri” hangulata is az eseménynek. Az íjászok nagyon összetartó közösséget alkotnak, ezért is jönnek el ide ilyen szívesen: mi családtagként számítunk rájuk, ők pedig ugyanígy tekintenek ránk, és minden évben visszatérnek – mondta Fülöp Csaba, a versenyt rendező Hódmezei Őrzők Íjászegyesület elnöke.
Arra, hogy ezt a sportot bárki, bármilyen életkorban űzheti, jó példa Molnár Mihály, aki már elmúlt 70 éves, mégis ugyanúgy rajthoz állt, mint a nála jóval fiatalabbak, vagy a 9–10 éves gyerekek.
– 2002-ben kezdtem el az íjászsportot. Akkoriban éppen házfelújítás zajlott nálunk, barátok jöttek segíteni. Egy beszélgetés során szóba került, hogy az egyikük a fiát már fél éve beíratta íjászatra. A gyerek időnként elment megnézni az edzéseket, megtapasztalta, milyen jó a társaság, de úgy döntött, hogy inkább kiszáll. Végül én kaptam kedvet hozzá, és ott is maradtam. Így indult ez a – mondhatni – sorsfordító történet – mesélte, majd megmutatta Hadúr nevű íját, amely a békési Győri János kézműves munkája. Az íj húzóereje 42 fontos, 28 colra kell kihúzni, vagyis nem gyerekeknek való, komoly erőt igényel. A vesszőket is a békési mester készítette, különlegességük, hogy nem műanyag, hanem pulykatollal szerelték fel azokat.
A versenyzők között általános iskolások is voltak, közülük többen már komoly íjászmúlttal rendelkeznek.
– Lassan három éve íjászkodom. Ez azért jó, mert remek sport, és így a hagyományokat is őrizhetjük – mondta a budapesti Tusek–Somogyi Szofi, aki hozzátette: számára ez kezdetben hobbinak indult, majd fokozatosan vált sporttá.
– Annak idején a születésnapomra apukámtól kaptam egy Kassai-íjat, onnantól kezdve nem volt megállás. Elmentem egy egyesülethez, ahol megtanultam íjászkodni, majd ahogy egyre jobban belejöttem, országos- és világbajnokságokon is részt vettem. Az unokaöcsémet, Szabolcsot is elvittem egy edzésre, neki annyira megtetszett a sport, hogy később a feleségem és Hanna is bekapcsolódott – avatott be Fejes Róbert, a régióbajnoki címmel is rendelkező íjász.
– Mindig is vonzott a lövészet a szakmámból kifolyólag, de ez teljesen más, és szeretem magam megméretni – vette át a szót Molnárné Fejes Ágota, aki rendőrként dolgozik. – Sosem a tipikusan nőies sportok vonzottak, inkább a férfiasabb kihívásokat keresem.
Az egyébként kellemesen hideg levegőt még zordabbá tévő szél sem tántorította el a résztvevőket: lelkesen céloztak és lőttek, majd újra és újra megismételték mindezt.
Hozzászólások lezárva.