Közlekedésbiztonsági nap volt a Klauzál Utcai Óvodában
Kismotorokkal, futóbiciklikkel, rollerekkel és kerékpárokkal rótták a köröket az ovisok a héten a Klauzál Utcai Óvoda melletti területen, ahol a helyes közlekedési szokásokat gyakorolták. A Biztonságos Óvoda Program célja, hogy a gyermekeket felkészítse a körültekintő közlekedésre. A legfontosabb pedig az, hogy már óvodásként szokjanak hozzá a kicsik, hogy a közlekedésre oda kell figyelni, és vannak szabályok, amiket be kell tartani.
Az ovisok már nagyon izgatottan várták a rendőrök érkezését, hiszen közlekedésbiztonsági témahetet tartottak a Klauzál Utcai Óvodában. Az alkalomra minden kisgyerek hozott magával valamilyen járművet.
A mai nap nem csak biciklizni fognak a gyerekek, hanem rendőrök is fognak érkezni. Ez hatalmas öröm szokott lenni, hiszen szoros kapcsolatot ápolunk a rendőrséggel. Tavaly is volt az Európa Parkban egy napunk rendőrökkel együtt és akkor a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos játékokat játszottunk. Most viszont előadást tartanak a biztonságos közlekedésről és a munkájukról
– mondta el a Vásárhelyi Televíziónak Kovács Bettina óvodapedagógus, a Biztonságos Óvoda Program koordinátora.
A várva várt vendég nem is akárhogyan, hanem motorral érkezett. A rendőr a gyerekek nagy örömére még a villogót is bekapcsolta. Minden óvodás felülhetett a járgányra, és egy rövid időre rendőrré válhatott. Miután alaposan megcsodálták a különleges járművet, egy izgalmas előadást is tartott, ami lekötötte a kicsik figyelmét. A Klauzál Utcai Óvodában kiemelten fontosnak tartják a közlekedésbiztonságot.
Biztonságos óvoda vagyunk és már a mindennapjainkat felöleli sétálásokkal, kirándulásokkal. Érzékenyítjük őket a Kresz-szabályokra, a viselkedésekre és a rendőrök munkáját is így megismerve. A mai nap autómentes napunk van és a héten rengeteg közlekedéssel kapcsolatos dolgokkal, Kresz-szabályokkal foglalkoztunk, közlekedési eszközökről beszélgettünk a gyerekekkel. Valamint élményszerző sétákat is tettünk
– tette hozzá Kovács Bettina.
A nap fénypontja kétségkívül az volt, amikor a gyerekek egy közeli zsákutcába mentek, és ott együtt kerekezhettek – ki két, ki három keréken. A nyuszimotorok, futóbiciklik, rollerek és kerékpárok megállás nélkül rótták a köröket, a jókedv pedig határtalan volt.

Hozzászólások lezárva.